Német nyelvi verseny

2018. december 6-án a 150 éves Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar- Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5. osztályosoknak hirdetett megyei német nyelvi versenyén vettünk részt. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos játékos feladatokat hat tanulónk oldotta meg. A versenyen több iskolából, városból közel harmincan mérték össze tudásukat.

Ha nem is kerültek tanulóink az első hat helyezett közé, ez a nap mindenkinek ajándék volt. Gyönyörűen feldíszített iskolaépületben, német nyelvű ünnepi műsorral vártak bennünket, és mikuláscsomaggal térhettünk haza.

Szarvákné Kelemen Dóra




Ismét sikerült! A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny eredményei

Idén ismét szép számmal vettek részt diákjaink a 3-8. osztályosoknak meghirdetett Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny Jász-Nagykun-Szolnok megyei fordulóján. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztóra 4 csapatunk is meghívást kapott, ahol minden évfolyam legeredményesebben szereplő első 6 helyezettje vehet részt. 2018. november 23-án Szolnokon a Galériában nagy izgalommal várták csapataink és a felkészítő tanárok a végleges eredményt, amely az alábbiak szerint alakult:

3. évfolyam: Okos csajok (4. helyezett)
Duli Angelika
Szabó Dóra
Szarvák Veron Réka
Tóth Fruzsina
Felkészítő: Halász Julianna



6. évfolyam: Az igék (4. helyezett)
Pillmann Sára
Szarvák Bendegúz Hunor
Szerencsi Máté
Virág Zsolt
Felkészítő: Habonyné Pardi Andrea



7. évfolyam: Okosok (3. helyezett)
Kelemen Kata
Kui Benedek
Nyikos István
Barabás Nelli
Felkészítő: Szarvákné Kelemen Dóra



7. évfolyam: Arany Ész Kft. (6. helyezett)
Jakobicz Anna
Orosz Anna
Szabó Zoltán
Felkészítő: Oroszné Rácz Veronika





Fradi-suli

Iskolánk a Fradi-suli program keretében 2018. november 24-én Budapestre utazott a Ferencváros-Kisvárda NB1-es labdarúgó mérkőzésre. Egy 50 fős busszal 46-an indultunk útnak. Az oda és visszaút során is jó hangulat volt végig. A regisztráció, illetve a jegyek átvétele az előzetes egyeztetések miatt rövid időt vett igénybe, a stadionba való bejutás is zökkenőmentesen történt. Nagy élmény volt a diákok, szülők és kísérők számára a mérkőzés. Külön öröm volt, hogy a mérkőzésen hazai győzelemnek örülhettünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Ferencvárosnak a lehetőséget, az intézménynek pedig az utazás költségének biztosítását!

Ide kattintva további képeket tekinthet meg a mérkőzésről!

Kisújszállás, 2018. november 26.

Csordás Tamás
testnevelő - szervező






1956 emlékezete

2018. október 19-én, pénteken a középiskolás és általános iskolás tanulóink közösen emlékeztek az 1956-os forradalom eseményeire, áldozataira.


Gulyás Sándor
történelemtanár

Arany-napok

Szeretettel hívjuk
2018. október 25-26 -án megrendezésre kerülő
Arany-napok rendezvénysorozatunkra!



Az 1848-49 forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának jegyében ünnepelünk és megemlékezünk a reformáció napjáról.

Programjaink:

Október 25.
  • 8.00 Megnyitó és koszorúzás a Kálvin utcai épületünk udvarán, az Arany-szobornál
  • 18.00 Kákics együttes 48-as emlékműsora a Vigadóban

Október 26.
  • 8.00 Kibocsájtó istentisztelet és fogadalomtétel
  • 9.00 Bibliatörténet-mondó verseny
  • 12.00 Záró ünnepség a Kálvin utcai épületünk tornatermében

„…Az igaz ember hitből fog élni…”
Róma 1,17 

Iskolavezetés


Aradi vértanúk emléknapja

Októberben iskolánk is emlékezett az Aradon kivégzett 13 honvédtisztre és az osztrák önkényuralom kisújszállási áldozataira. Az osztályfőnöki órákon a diákok irányított beszélgetés keretében foglalkoztak a témával, illetve a felsős osztályok október 5-én a városi megemlékezésen is képviseltették magukat. Oroszné Rácz Veronika, Szarvákné Kelemen Dóra és Szilágyiné Horváth Henriette tanárnők az eseményre "Kik érted haltak"címmel, lelkes tanítványaikkal színvonalas műsorral készültek. Az előadás után elhelyeztük koszorúinkat Kossuth Lajos és Illéssy János mellszobránál, valamint az 1848/49-es emlékműnél.

IDE kattintva megtekintheti a TV Kisúj tudósítását a rendezvényről (feltöltés alatt)

Faliújság a Kálvin utcai főépületben. Összeállítója: Bereczki Andrea könyvtáros

Gulyás Sándor
történelemtanár

Euroskills 2018

2018. szeptember 26-án iskolánk 8. osztályos tanulói meghívást kaptak a „Euroskills 2018” nevű rendezvényre Budapestre a Hungexpoba, a Szakmák versenyére. Itt a gyerekek közelről megnézhettek, és informálódhattak 37 szakmáról 4 pavilonban. Erről az eseményről néhány képet láthatnak ide kattintva.

Zabolai Csaba

Zenei világnap

„Felhangzik az ének, a szív ere pezsdül,
S előterem a múlt, bústól, örömestül.”
(Arany János)

Intézményünk minden évben nagy figyelmet fordít arra, hogy megemlékezzünk a Zenei Világnapról.
Idén a népzene jegyében ünnepeltünk. Rendezvényünket a Csoóri Sándor Alap a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására kiírt pályázat keretén belül valósítottuk meg.

„A zene olyan örömet okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet!”

Konfucius ezen szavai visszhangra találtak 1975-ben, amikor Yehudi Menuhim hegedűművész, az UNESCO zenei tanács akkori elnöke október 1-jén Torontóban egy egészen újszerű kezdeményezést indított el, életre hívta a Zenei Világnapot és a Zenei Világhetet.

Azóta, október 1-jén, immár 43 éve, a világ számos országában ünneplik a zenét. Ezen a napon emlékezünk meg arról, hogy a zene milyen fontos szerepet tölt be az életünkben, hiszen gyakorlatilag az emberiséggel egyidősnek mondható. Benne rejlik a múltunk, jelenünk és jövőnk egyaránt. Magába foglalja kultúránkat, gyökereinket. Összekapcsol nemzedékeket, és nemzeteket, mert a zene, olyan egyetemes nyelv, amit mindenki ért, sőt sokszor a szavakon is túlmutat.

Tagintézményünk névadójáról, Arany Jánosról talán kevesen tudják, hogy kedvelte és művelte muzsikálást is, gitározott, zongorázott, sőt a kottaírást is ismerte. A népzene, népdal élete része volt, olyannyira, hogy élete utolsó éveiben közel 115 nagyszalontai és környéki dallamot jegyzett le emlékezetből. A népdalokat „az emberi lélek virágainak” nevezte.

Rendezvényünket Dékány Noémi 8.a osztályos tanuló szavalata nyitotta meg, majd a püspökladányi CSIMI- Handa Banda zenekar tolmácsolásában dél- alföldi dallamokat hallhattunk, illetve iskolánk Népi műhelye is színpadra lépett, egy moldvai népdalcsokorral.

A műsor díszvendége, a Kossuth-díjas előadóművész, népdalénekes, népmese- és népdalgyűjtő Budai Ilona egy képzeletbeli utazásra invitált bennünket, az országhatáron kívüli, magyarlakta területekre.
Előadása, szemléletmódja, életbölcsessége magával ragadta a hallgatóságot.

Rendezvényünk zárásaként kerültek átadásra, az Arany Diák Alapítvány jóvoltából, az idei szociális ösztöndíjak, melyet a kuratórium elnöke Horváth Ferenc, illetve tagintézményünk igazgatóhelyettese Erneszt Antal Pál adott át a tanulóknak.

Habonyné Pardi Andrea
ének – magyar szakos pedagógus



A rendezvényről Bereczki Andrea és Zabolai Csaba készített fotókat, amelyeket IDE kattintva megtekinthet.

Meghalt Buga Margit, iskolánk nyugdíjas tanítója

Halála veszteség a városunknak, iskolánknak, református gyülekezetünknek, hiszen mindezekhez hűséges szeretet fűzte. Értékőrző, példamutató, hívő családban nevelkedett. Tanítói pályáját a Külterületi Általános Iskolában kezdte, ahová a legtöbb emlék fűzte. Kedves iskolája körzetesítése után az Arany János Általános Iskolában tanított, nyugdíjazása után pedig a Török Pál Református Általános Iskola tekintélyének, kiteljesedésének érdekében fáradhatatlanul dolgozott. Sokféle segítséggel, féltő gonddal követte a város nemrég egységesült református kollégiumának működését is.

Okos, nagyon jól képzett, önmagával leginkább, de tanítványaival szemben is követelménytámasztó tanító volt. Egykori tanítványain ma is meglátszik szeretete, minőségi pedagógiai munkája.
Úgy ment el közülünk, hogy egész életében gondolatait, emberi kapcsolatait, tárgyi környezetét az értelmes rend jellemezte.
Buga Margit tanító nénit az őt annyira jellemző hűség, alázat, méltóság emelte a legkülönbek közé.

Nagy Istvánné
nyugalmazott tanárnő


Fotó: Szepesi Jenő

Zenei világnap

Szeretettel hívjuk

2018. szeptember 27-én 16.00-kor tartandó zenei világnapi rendezvényünkre a

Vigadóba!




Idén a népzene jegyében ünnepelünk.

Fellépnek:

A Móricz Zsigmond Református Kollégium Népi műhelye,
A püspökladányi CSIMI – Handa - Banda zenekar,
Budai Ilona Kossuth-díjas előadóművész

A koncert után kerül sor az Arany Diák Alapítvány szociális ösztöndíjainak átadására.

„…Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap…”
Zsolt. 96,2 

Nyárról mesél az iskolai faliújság

2014-ben készítettem először szeptemberi faliújságot. A célom már akkor is az volt, hogy minél nagyobb részt el tudjak takarni a rendelkezésre álló felületből. Lelkesedésből nem volt hiány, de ezt a tervemet egészen idáig nem sikerült megvalósítani.

Mivel az idei faliújság az ötödik ilyen jellegű, arra gondoltam, hogy most sikerülnie kell. Ehhez segítségül hívtam a legnagyobb közösségi oldalt, a Facebook-ot is.

Szeretném megköszönni a sok jelenlegi és volt tanítványomnak, iskolánkba járó gyermeknek, szülőknek, kollégáknak, Tiszaderzs összes lakójának (bizony) és Albertirsa város önkormányzatának, valamint a rengeteg kedves ismeretlennek. De köszönet illeti azt a sok menyasszonyt is, akik csak úgy mehettek férjhez, ha sokan kedvelték és osztották meg a fényképüket. Ez adta ugyanis az ötletet ahhoz, hogyan mozgósítsam meg a Facebook lakókat. A kis akciómnak hála 615 db üdvözlőlap érkezett iskolánkba vagy hozzám.

És hogy ne unatkozzam, már tervezem a következő évit. Szóval mindenki legyen résen!


Posztós Laura


A szeptemberi faliújságunk megtekintéséhez kattintson IDE!

Olvasás kihívás

5. évfolyam: Nógrádi Gábor: Petepite

Egy derűs májusi reggelen a tizenegy és fél éves Pete Péter lába beleütközött az ágy végébe, amikor ki akarta nyújtani. "Mi a manó? - nyögött fura, mély hangon. - Éjszaka rövidebb lett az ágyam? Biztosan álmodom." De Pite nem álmodott. A takarója alól két hatalmas lábfej feszült a deszkának. Két csúnya, szőrös láb. Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtté változott. Pontosan olyan lett, mint az édesapja. És a csodáknak itt még nincs vége!





6. évfolyam: Christine Nöstlinger: A cseregyerek

Csak éjszaka táplálkozik, a nappalokat bezárkózva tölti a szobájában, a fürdőszobát nem látogatja. Jasper cseregyerek: Londonból érkezett Bécsbe. De miért viselkedik ilyen lehetetlenül? Miért nem áll szóba a család tagjaival, amikor az lenne a feladata, hogy javítson a kiskamasz Ewald csapnivaló angol kiejtésén?






7. évfolyam: Louis Sachar: Stanley, a szerencse fia

Stanley már megint rosszkor rossz helyen tartózkodik. Valahonnan az égből a fejére pottyan egy tornacipő, amit haza akar vinni. Erre lopással vádolják, s hamarosan egy javító-nevelő táborban találja magát. Ha valaki mindezt megjósolja neki, a 15 éves fiú nem e váratlan csapás miatt hitetlenkedett volna. A balszerencse ugyanis előbb-utóbb minden felmenőjét utolérte. Az ő története azonban végül szerencsésen alakul. De miért épp neki sikerül megtörnie a családját kísérő megpróbáltatások sorát?


8. évfolyam: Lois Lowry: Számláld meg a csillagokat

1943-at írunk. Annemarie Johansen élete sajátos elegye a hétköznapi otthoni és iskolai életnek, az élelmiszerhiánynak és a náci katonák állandó jelenlétének. A bátorságról a kislány úgy gondolja, az a mesebeli páncélos lovagok erénye, az ő életében nem sok szerepe lehet . Amikor a német megszállók elkezdik a dániai zsidók összegyűjtését, Johansenék befogadják Annemarie barátnőjét, Ellen Rosent, s ettől kezdve a külvilág felé ő is a család tagja lesz.





OLVASÁS KÍHÍVÁS

1. Menj el a könyvtárba!

2. Kölcsönözd ki és olvasd végig az izgalmas könyvet!

3. Töltsd ki helyesen a hozzá kapcsolódó feladatlapokat!

4. Vedd át a jutalmadat! (Hibátlan megoldásért 2000 Ft értékű könyvutalványt kapsz.)


Bereczki Andrea
könyvtáros

Tanévnyitó ünnepség

Általános iskolánk 2018. szeptember 2-án, vasárnap tartotta tanévnyitóját a református templomban. Isten Igéjét Nt. Szilágyi Gábor lelkész-elnök úr hirdette, a tanévet pedig Tóth József főigazgatói köszöntője nyitotta meg.


A nyári szünidőtől verssel búcsúzott Szarvák Veron 3. a osztályos tanuló, az új tanévet Fekete Flóra, Törös Lara és Farkas Zoltán első osztályos tanulók szintén verssel köszöntötték.



Az elsős tanulóink a diákönkormányzat képviseletében a 8. osztályos diákjainktól vehették át iskolánk kék szalagját és jelvényét.

Ünnepségünk egyik emlékezetes pillanata az óvodások bevonulása volt, ugyanis ez az alkalom nemcsak az általános iskolai tanévet, hanem református kollégiumunk óvodájának első tanévét is útjára indította.


Az ovisoknak, illetve első osztályos tanulóinknak a Kisújszállási Református Egyházközség Nőszövetsége apró ajándékkal kedveskedett.

A tanévnyitó istentisztelet után került sor az óvoda ünnepélyes megnyitójára a Szabadság téri épületünk előtt. Igei köszöntőt mondott és Isten áldás kérte az új intézményre: Nt. Koncz Tibor esperes úr.


A fotókat ezúton köszönjük Ábri Imre presbiternek!

Az óvoda megnyitójáról a TV Kisúj is készített összeállítást, IDE kattintva megtekinthető!

Istenbe vetett hittel és reménységgel tekintünk a 2018/2019-es tanév elé, kívánunk minden diákunknak eredményes munkát!


Gulyás Sándor
pedagógus

Tanévnyitó ünnepség


Kedves Kollégák!

Augusztus 21-én (kedd) 9.00 órától alakuló értekezlet lesz a pedagógusok részére a Kálvin utca 3. alatt lévő iskolaépület tornatermében.

10.00 órától minden dolgozónak tűz- és munkavédelmi oktatásra kerül sor.

Augusztus 28-án (kedd) 9.00 órakor tanévnyitó értekezlet a fsz. 4-es teremben.

Tanévnyitó ünnepség szeptember 2-án (vasárnap) 17.00 órakor a református templomban, előtte gyülekező osztályonként az iskolaudvaron 16.40-kor.

Iskolavezetés

Megyei Európa Díjat kap az Arany-iskola

A köznevelésben és közoktatásban, az európai uniós pályázati projektekben több mint egy évtizeden át végzett, példaértékű szakmai és közösségi munkájáért, a magyarságtudat erősítéséért folytatott kimagasló tevékenységének elismeréseként Jász-NagykunSzolnok Megye Európa Díja kitüntetésben részesül a Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola Tagintézményének nevelőtestülete. Az iskola pedagógusai sokat dolgoznak azért, hogy nevelő-oktató munkájukban minél jobb eredményeket érjenek el mind módszertani kultúrájukban, mind pedig a tárgyi környezetükben. Amikor 2006-ban megnyíltak az iskolák előtt az ezen célt szolgáló uniós pályázatok, az iskola az elsők között csatlakozott az Észak-alföldi Térségi Iskola- és Óvodafejlesztő Központ megvalósítására kiírt pályázathoz. Az akkori nevén a Móricz Zsigmond Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium által vállalt konzorciumvezetéssel országosan is az elsők között voltak a kompetencia alapú nevelés-oktatás módszertani anyagának tesztelésében és terjesztésében. Az iskola számára ezzel új utak nyíltak meg, melyekre a pedagógusok nyitottan és örömmel léptek, vállalva az eredményekért a többletmunkát, a felnőtt korban való további tanulást is. A következő projekt az együttnevelésről, az egymás elfogadásáról szólt, a város iskoláinak együttműködésében. A folytatás további uniós és hazai projekteket hozott, tudatos pályázati munkával. Ezek közül kiemelhetjük – a Határtalanul c. programhoz kapcsolódva – a magyarságtudat erősítéséért folytatott kimagasló tevékenységüket. Az iskola sikeres pályázatai segítségével nemcsak módszertani kultúráját, hanem eszközparkját is megújította, korszerűvé emelve az oktatás tartalmi és tárgyi színvonalát. Munkájukban ugyanakkor kiemelt fontossággal bír az iskolai hagyományok ápolása és a város kulturális és sportéletében való részvétel. A nevelőtestület kiemelkedő, lelkiismeretes munkáját tükrözik az európai uniós pályázati programok keretében megvalósított fejlesztések, a nyugodt, barátságos iskolai légkör, a mozgalmas diákönkormányzati élet. Pedagógusi munkájukat a gyermekszeretet, a türelem, a tehetséges tanulók ösztönzése, a hátrányos helyzetű diákok segítése jellemzi – immáron a pedagógusok egyéni, ugyanakkor az intézmény kollektív tudatába is beépült értékes módszertani kultúrával.

/Kisbíró/







Megyei Pedagógiai Díjban részesül Holló Lászlóné tanítónő


Közel négy évtizeden át végzett kiváló pedagógusi és vezetői munkájának elismeréseként Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj kitüntetésben részesül Holló Lászlóné Tóth Magdolna, az Arany János Általános Iskola Tagintézmény nyugalmazott tanítónője és igazgatóhelyettese. Holló Lászlóné élete, pályája szinte egészében Kisújszálláshoz kötődik. Itt született, itt szerzett érettségit, és itt dolgozott, míg diplomáját levelező tagozaton megszerezte. Csupán néhány év vitte őt az öcsödi általános iskolába napközis nevelőnek. Iskolai szabadidős programokat, kirándulásokat, táborokat szervezett és vezetett. A kollégák, szülők és a gyerekek egyaránt szerették a fiatal és agilis tanítónőt. Így volt ez később, 1983-tól nyugdíjba vonulásáig is, amikor is a kisújszállási Arany János Általános iskola pedagógusaként dolgozott, sőt, bár kevesebb óraszámban, de máig számíthatnak rá az iskolában. Tudásának bővítését, az önképzést fontosnak tartja. Számos képzésben részt vett, pedagógiai munkájának legtöbb eredményét az informatika és a matematika tantárgyak tanításában érte el. Tanítványai rendszeresen megmérettették magukat e két tantárgyban, legtöbbször kiemelkedő eredményeket értek el. Nem múlt el tanév, hogy tanítványaival ne találkoztunk volna például a LOGO-versenyek vagy a Zrínyi Matematika versenyek legeredményesebb versenyzői között. A kiváló tanulói eredmények mögött nemcsak a motiváló tanórai munka, hanem az éveken át végzett informatikai és matematikai szakköri felkészítés is ott van. Mindemellett rendszeresen szervezett az alsósoknak kirándulásokat, rendezvényeket, nyári táborokat. Munkája során fontosnak tartja a családi házzal, a szülőkkel való kapcsolatot, mint egy jó szövetséget a tanuló érdekében. Holló Lászlóné nyitott, derűs pedagógusegyéniség, aki számára öröm volt a munka, és az ma is. Tanóráira mindig igényesen felkészült, a tananyag elsajátítását változatos módszerekkel segítette, és következetesen számon is kérte diákjaitól. A kiválóan teljesítőkre és a nehezebben haladókra egyaránt nagy figyelmet fordított. A nevelőtestületnek aktív, közösségi személyisége, akire mindig lehetett számítani az iskolai nevelőmunkát fejlesztő tevékenységekben. Erre az elmúlt másfél évtizedben elsősorban az európai uniós pályázatok adtak lehetőségeket. Holló Lászlóné a kezdetektől kivette részét az iskola által kidolgozott és megvalósított pályázatokban, nagy szerepe volt a kompetencia alapú nevelés-oktatás sikeres iskolai bevezetésében, valamint az integrációs felzárkóztató programok megvalósításában. A pályázatok keretében számos tanfolyamot eredményesen elvégzett, ezek nélkülözhetetlenek voltak az uniós projektek nyújtotta tartalmi fejlesztésekben. Pedagógus kollégái, diákjai és azok szülei egyaránt elismerték munkáját, ami abban is megnyilvánult, hogy vezetői feladatokkal is megbízták, így éveken át vezetője lehetett az iskola alsós munkaközösségének, a minőségbiztosítási csoportnak és igazgatóhelyettesként az iskolavezetésnek. Felelősséggel és lelkiismeretességgel végzett nevelő-oktató munkája példaértékű a pedagógiában. „Hogy mit jelentett nekem a tanítás? – kérdezi – Egyfajta kihívást, hogy minden gyermeknek és példaképpé vált régi tanáraimnak megfeleljek, valamint azoknak is, akik engem tanítottak valaha. Jelent élvezetet, örömöt, sikert; az esetleges kudarc pedig mindig tovább gondolkodásra késztet. A tanítást csak empátiával lehet végezni, nem görcsölve, hanem derűsen, jó hangulatban. Ez az én hitvallásom e szép elismerés mellett.”

/Kisbíró/

Júniusban történt

1. Elismerésben részesült tagintézményünk vezetője


Tagintézményünk vezetője, Tuka Antal részére Kisújszállás Város Önkormányzatának képviselőtestülete az Arany János Pedagógiai, Kulturális, Művészeti Díj adományozta, ezzel ismerve el értékteremtő és értékőrző, kiváló közösségi munkáját, Kisújszállás szellemi és tárgyi értékeinek gyarapításáért végzett kimagasló tevékenységét. Szívből gratulálunk Neki ehhez az elismeréshez, további életére, munkásságára, családjára Isten gazdag áldását kívánjuk!

Bereczki Andrea



2. DÖK-nap


Iskolánkban minden tanév utolsó előtti tanítási napja Diákönkormányzati nap, melynek keretein belül az alsó tagozatos diákok részére gyereknapot tartunk. 2018. június 14-én az 1-4. évfolyamos tanulók napja karate bemutatóval indult, melyet Raczkó György és növendékei – köztük a mi tanulóink is – adtak elő. A bemutató után Nagy Bence és a Kedvcsinálók Gólyalábas Társulata szórakoztatott bennünket, interaktív, játékos formában. A program ideje alatt a gyerekek arca is új díszt kapott, s a lufi hajtogatás sem maradhatott el.

A felső tagozatosok DÖK-napja egy rövid megnyitóval indult, majd az osztályok csapatai fociban és kosárlabdában versengtek egymással a végső győzelemért. Akik nem a labdát kergették a játék során, azok a pálya széléről szoríthattak társaiknak, amit ugyancsak értékeltünk. Ebben a versenyben a kulcsszó a lelkesedés és a kreativitás volt: az a csapat, amelyik e kettőben felülmúlta a másik osztály szurkolóit, örülhetett igazán az eredményhirdetéskor. A délelőtt második felében mozizni voltunk, a Vigadó Kulturális Központban tekintettük meg az Éjjeli napfény c. filmet. A nap zárásaként a kosárlabda-bajnokság győztes osztálya mérkőzött meg a pedagógusaink all star csapatával.


Német Marianna és Gulyás Sándor

3. Ballagás és tanévzáró


A ballagási ünnepségeinket 2018. június 15-én, pénteken tartottuk. Végzős diákjaink búcsúzása délelőtt vette kezdetét a belső ballagással, ahol a 4. a osztályosok színvonalas műsorral köszöntek el a nyolcadikosoktól. Felkészítő tanáruk Juhász Erika tanítónő volt. Az ünnepség péntek délután 17 órától folytatódott istentisztelettel a templomban.



Tagintézményünk tanévzáró rendezvénye 2018. június 20-án, szerdán került megrendezésre a református templomban. Az Igét Nagytiszteletű Szilágyi Gábor elnök-lelkész úr hirdette, a tanévet pedig ünnepélyesen Tuka Antal tagintézmény-vezető úr zárta be. E jeles alkalom lehetőséget adott arra, hogy az év során kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók és a felkészülésüket segítő tanárok munkáját értékeljük.

Tóth József főigazgató úr elismerő szavakkal búcsúzott iskolánk nyugdíjba vonuló tagintézményvezető-helyettesétől, Kovács Gáborné tanárnőtől. Átadásra került az „Aranyos tanulóinkért” díj is: idén iskolánk volt igazgatójának, az Arany Diák Alapítvány egykori elnökének, Domján Lászlónak a munkáját ismerte el a kuratórium. Az alapítvány kitüntetések és ösztöndíjak formájában a diákok egész éves munkáját is jutalmazta, illetve itt vehették át a támogatást a nyári táborok vezetői is.

Kattintson az alábbi linkekre a megtekintéshez:

Gulyás Sándor

4. Ügyelet a Kálvin utcai épületben


A korábbi évek rendjét követve idén nyáron is lesz ügyelet kedden 9-től 15 óráig a Kálvin utcai épületünkben. Természetesen az „Elérhetőségek” fülön található telefonszámokon is megkereshetik iskolánkat. A tanévzárón át nem vett bizonyítványok a keddi ügyeleti napon kérhetők ki.

Iskolavezetés


A NYÁRI SZÜNETRE MINDENKINEK KELLEMES PIHENÉST,
FELTÖLTŐDÉST KÍVÁNUNK!

Pacséri „kirajzás”

Május elején a pacséri testvériskolánk meghívására 20 tanulónk 3 pedagógussal ellátogatott Szerbiába. A Mosa Pijade Általános Iskolában környezetszépítő napon vettünk részt, ahol iskolánk tanulói prezentációt tartottak a Föld vízkészletéről, annak jelentőségéről, valamint a tudatos hulladékgazdálkodásról. Az előadások után az iskola udvarát szépítettük és kézműves tevékenységekkel foglalkoztunk. Délután a vendégfogadó családok gondoskodtak a szabadidő hasznos eltöltéséről, pl. a pacséri gyógyfürdőbe, Topolyára, Bajmokra vitték kirándulni a gyerekeket. Szombaton egy – a vendéglátókkal közös – autóbuszos kirándulást szerveztek részünkre. A palici állatkert, a Róka-tanya, a szabadkai Művészeti Múzeum megtekintése egész napos programot nyújtott számunkra. Utolsó napon a pacséri kirajzás évfordulója alkalmából rendezett ünnepi istentiszteleten az iskola tanulói közös műsort adtak a pacséri iskola diákjaival. Az ünnepi istentiszteletet Nagytiszteletű Szilágyi Gábor Miklós elnök-lelkész tartotta. Tatár Zoltán alpolgármester a Kisújszállás Város Önkormányzata, valamint Tóth József főigazgató az intézmény nevében köszöntötte a jelenlévőket, majd a templomkertben lévő kopjafánál koszorúzásra került sor.

A kellemes napok után könnyes búcsúval köszöntük meg vendéglátóinknak az élményekkel teli napokat.

Köszönjük mindenkinek a felejthetetlen együtt töltött időt!

Jakobiczné Kovács Andrea

Kattintson a képre, tekintse meg galériánkat!

Felhívás

Az Arany János Általános Iskola történetéről készülő kiadványunkhoz gyűjtünk a diákéletről, épületeinkről, iskolához kapcsolódó eseményekről fényképet. Kérjük, aki szívesen rendelkezésünkre bocsájtja fotóit, juttassa el számunkra a Kálvin u. 3. sz. alatti épületünk titkárságára, vagy elektronikusan a aranyosemlekkonyv@gmail.com e-mail címre! Kérjük, a képek mellé mindenképpen mellékeljék az alábbi adatokat:

  • a kép tulajdonosának illetve készítőjének neve, elérhetősége,
  • mikor készült a kép,
  • milyen eseményen készült a kép.

Fáradozásukat előre is köszönjük!

A Szerkesztőbizottság


Református Nagykunságért Pedagógiai Díjban részesült iskolánk főigazgatója

Tóth József a Kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium főigazgatója 2018. június 1-én vehette át a Református Nagykunságért Pedagógiai Díjat Berekfürdőn, a Nagykunsági Református Egyházmegye közgyűlésén. A díjat átadta Ft. Dr. Fekete Károly Püspök Úr és Nt. Koncz Tibor Esperes Úr. Szívből gratulálunk Neki ehhez az elismeréshez, további életére, munkásságára, családjára Isten gazdag áldását kívánjuk!



Népi műhely

Nyolc évvel ezelőtt alapítottam meg a népdalokat éneklő, népi kultúrát ápoló „Népi műhely” elnevezésű énekkart. Az egyszólamú énekléssel magabiztosabbá váltak a szerepléseink, ezzel nagyobb sikerélményhez jutottak tanulóink.

Az énekléseinknek támasza a népzenei kíséret, amellyel mégis a többszólamúság érzetét keltjük a hallgatóságban. Golenya Gréta tanárnő vezeti kísérő zenekarunkat. A karcagi és püspökladányi művészeti iskola népzene tanszakát irányítja. A közösen kiválasztott népdalokat hegedűvel, brácsával, nagybőgővel, kobozzal, moldvai dobbal kísérik. Ez az együttműködés mind az énekkaros, mind a zenész gyerekeknek nagy élményt nyújtanak, a közös próbák, szereplések közösséggé formáltak bennünket, az együtt éneklés-zenélés öröme kihat a gyermekek lelki egyensúlyára.

Fellépéseink 2017. májusától NKA lskolai keretek közt alapítandó vagy már működő kórusok részére a 2017/2018-as tanévben megvalósuló szakmai-művészeti programok támogatására című 449133/00094 azonosító számú pályázathoz:


1. Fellépés  Nagykunsági Református Egyházmegyei Kórustalálkozó a kisújszállási Református templomban (2017. május 14.) Kattintson ide a videóhoz! (53. perctől)

2. Fellépés – Advent a kisújszállási Református templomban (2017. december 10.)


3. Fellépés – A Kisújszállás városi karácsonyi koncert a Vigadóban ( 2017. december 23.) Kattintson ide a videóhoz! (27. perctől)


4. Fellépés – Éneklő Ifjúság – minősülő hangverseny a kisújszállási Vigadóban (2018. április 12.) Videó 1 | Videó 2




5. Fellépés – Koncert a karcagi Gólyafészek Otthonban (2018. május 28.)




Egyéb tevékenységeink


2017. május: A Karcagi Déryné Művelődési központban koncert látogatáson jártunk a Jessi és Társai Alapítvány meghívásából a Nemadomfel együttes játszott.




2017. november: A Karcagi Déryné Művelődési központban koncert látogatáson jártunk a Jessi és Társai Alapítvány meghívásából Pintér Béla énekelt.





2018. május: A Pünkösdi Istentiszteleten felléptünk a Kisújszállási Szociális otthonban.

Szilágyiné Horváth Henriette