Nyárról mesél az iskolai faliújság

2014-ben készítettem először szeptemberi faliújságot. A célom már akkor is az volt, hogy minél nagyobb részt el tudjak takarni a rendelkezésre álló felületből. Lelkesedésből nem volt hiány, de ezt a tervemet egészen idáig nem sikerült megvalósítani.

Mivel az idei faliújság az ötödik ilyen jellegű, arra gondoltam, hogy most sikerülnie kell. Ehhez segítségül hívtam a legnagyobb közösségi oldalt, a Facebook-ot is.

Szeretném megköszönni a sok jelenlegi és volt tanítványomnak, iskolánkba járó gyermeknek, szülőknek, kollégáknak, Tiszaderzs összes lakójának (bizony) és Albertirsa város önkormányzatának, valamint a rengeteg kedves ismeretlennek. De köszönet illeti azt a sok menyasszonyt is, akik csak úgy mehettek férjhez, ha sokan kedvelték és osztották meg a fényképüket. Ez adta ugyanis az ötletet ahhoz, hogyan mozgósítsam meg a Facebook lakókat. A kis akciómnak hála 615 db üdvözlőlap érkezett iskolánkba vagy hozzám.

És hogy ne unatkozzam, már tervezem a következő évit. Szóval mindenki legyen résen!


Posztós Laura


A szeptemberi faliújságunk megtekintéséhez kattintson IDE!