Oscar Wilde

A nyelvi munkaközösségben úgy gondoltuk, hogy mi is szívesen becsatlakozunk ezen a héten azokba a feladatokba, amelyet a hitéleti munkaközösség tagjai állítottak össze. Választottunk egy nem túl hosszú szöveget (ami természetesen angolul van) és készítettünk hozzá kérdéseket.

Oscar Wilde a századforduló népszerű és sokoldalú írója volt. Életművében különleges helyet foglalnak el finom stílusú és érzelmes meséi. Ezek a mesék mindig mély erkölcsi igazságokat hordoznak, emberi alaptulajdonságokat állítanak az olvasó elé. De minden értékes és jó emberi tulajdonság közül is legértékesebb Oscar Wilde szerint a szeretet.

Ebben a mesében az önző óriás lelki átalakulásáról olvashatunk, hogyan vált kedvessé és szerethetővé.

Csendes hetünk középpontjában az áll, hogy Isten szemében minden ember értékes, ezért esett a választás pont erre a mesére. A linken megtaláljátok a történetet is és a hozzá tartozó feladatokat is. Jó munkát kívánunk. Határidő: 2024. május 10. péntek.

Nyírbátori Komplex Természettudományi Verseny

2024. 04. 27-én Nyírbátorban iskolánkat három csapat képviselte a Komplex Természettudományi Verseny országos döntőjében. A döntőre a három levelezős fordulóban elért kitűnő eredményük alapján kerültek be a csapatok.

A versenyen a résztvevők a természettudományok, a matematika és az informatika területén mérték össze tudásukat. A játékos, gyakorlatra épülő feladatok megoldásához szükség volt a tanult ismereteikre, alkotókészségükre, kreativitásukra. Emellett tudniuk kellett feladatot megosztani, illetve közösen dolgozni.

Az országos döntő előzetes feladata, háztartási hulladék anyagokból dísztárgy készítése volt, amely kiállításra és értékelésre került.

Az országos döntőn a következő eredmények születtek:
  • 5-6. évfolyam
    • Bálint Sándor, Farkas Gréta, Gábor Orsolya, Juhász Laura 7. helyezés
    • Igriczi Edit Krisztina, Nyuzó Zsombor, Pabar Dániel, Szabó Levente Gábor 8. helyezés
  • 7-8. évfolyamű
    • Biró Tímea, Monoki Csenge Dóra, Orosz Márta, Szél Hanna Olimpia 7. helyezés
Köszönettel tartozunk a Szülőknek, akik támogatták a tanulókat a felkészülésben, és elviselték, ha egy kicsit be voltak zsongva vagy éppen el voltak fáradva a gyerekek!

Köszönet a tanulóknak, a kitartó munkáért, az egymás iránti türelemért!
Köszönjük mindenkinek a segítségét!






Kisújszállás, 2024. 04. 29. 
Csatáriné Kovács Mária
Miltényi Katalin

Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny általános iskolai korcsoport, vármegyei forduló

Újabb színfolttal bővült az a paletta, amelyen azon versenyeket jeleníthetjük meg, amelyeken tanítványaink részt vesznek. A középiskolai intézményegység javaslatára általános iskolai csapatot is szerveztünk a katasztrófavédelmi versenyre.
Heinfarth György tanár úr irányításával több héten át készült négy fiú a versenyre. Váradi-Szabó Zétény nyolcadikos és Boda Bence, Nagy Lajos, Pabar Tamás hetedikes tanulók a felkészülés során elméleti és gyakorlati ismereteket is szereztek. Találkoztak a karcagi Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársával, eszközökkel, tűzoltó szerkocsival ismerkedtek a kisújszállási Tűzoltóságon, légpuskás lövészetet is gyakoroltunk, elsősegély nyújtási ismereteket is kipróbáltak a gyakorlatban. A felkészítésbe és a versenyre utaztatásba többen is bekapcsolódtunk szülőként. Igazi csapatmunka volt az egyébként is szoros időbeosztású csapattagok néhány hetes felkészítése.
A versenyen valódi felszerelésekkel, szerencsére csak imitált helyzetekben adtak számot tudásukról a csapatok, akik fegyelmezetten hajtották végre a szigorú rendben kitűzött feladatokat. A csapat végül – első alaklommal megmérettetve magukat ezen a versenyen – szépen versenyzett, és harmadik helyezést értek el.
Ami fontos még, hogy jól érezték magukat, élvezték a gyakorlati és elméleti tudást is mérő feladatok végrehajtását. Azt is érezték, hol tudnak még javulni, szóval a hetedikesek azt mondták, mennek jövőre is!

Országos Grafikus Programozási Verseny

A verseny iskolai fordulója januárban került megrendezésre, ahonnan a 200 pontból legalább 80 pontot elérő diákok jutottak a megyei döntőbe. A verseny megyei döntőjének megrendezésére az iskolánkban került sor 2024 márciusában. A verseny 4 (3-4. évfolyam, 5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam, 9-10. évfolyam) korcsoportba került megrendezésre.
Megyei döntő eredményei:
5-6. évfolyam:
  • megyei II. helyezett: Győri-Nagy Huba 6. osztályos tanuló,
  • megyei III. helyezett: Gábor László 5. osztályos tanuló,
  • megyei IV. helyezett: Vig László 6. osztályos tanuló,
  • megyei V. helyezett: Juhász Barnabás 5. évfolyamos tanuló,
7-8. évfolyam:
  • megyei II. helyezett: Andrekovics Krisztián 7. osztályos tanuló.

PRO-fit verseny

2024. április 18-án került megrendezésre a Móricz Zsigmond Református Kollégium Gimnáziumában a PRO-fit Országos Református Verseny döntője.

Ezen, iskolánkat két csapat képviselte. A verseny első két fordulójában a diákok, tanulmányozták a pénz történetét, funkcióit. Foglalkoztak a munka és a pénz kapcsolatával, a bruttó, nettó jövedelemmel, munkanélküli segély kérdésével. Ajándék, borravaló, hálapénz kérdéskörével. Milyen fizetési módokkal találkozunk életünk során? Miért fontos takarékoskodni? Mit kell tudni a hitelekről, vállalkozásokról.

A két fordulót lezárva, egy-egy feladatsort oldottak meg, mely elméleti és gyakorlati feladatokat tartalmazott. Ennek eredménye alapján jutottak be az országos döntőbe. Erre való készülésnél, az eddig tanultakat kiegészítették a biztosítások fajtáival, a nemzetgazdaság információival. Meg tudták, hogy mi a gazdasági szerepe az államnak és a családnak.

A döntőn megint csak gyakorlati és elméleti feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak. Ezt kiegészítve, prezentációval egybekötött előadást tartottak a csapatok. Majd egy játékos foglalkozás keretében egy fantasztikus utazás költségvetését készítették el.

Ezt követően került sor az eredményhirdetésre.

3. helyezést, a Pénzrabló koldusok csapata:

    Baráth Liliána, Biró Tímea, Ficzere Noémi, Monoki Csenge;

4. helyezést, a A legnyerőbb csajok csapata:

    Monoki Tamara, Szabó Dóra, Szarvák Veron, Szél Hanna.

Gratulálok a versenyzőknek!

Kisújszállás, 2024.04.21. 
Miltényi Katalin

XI. Jászsági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncverseny

Iskolánk tanulói ezüst minősítést szereztek a 2024. április 13-14-én Jászberényben megrendezésre kerülő XI. Jászsági Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen.

Felkészítő tanár: Tatár Péter 
Szeretettel gratulálunk!





Sportlövészet vármegyei döntő

A 2023/24-es tanévben a Kisújszállási Lövészklub eszközeit felhasználva, az Arany iskola Szabadság téri pincéjében alakítottunk ki légfegyveres lőteret az iskola felajánlásának és technikai dolgozói munkájának köszönhetően. A város központjában lévő helyszín többeknek könnyebben megközelíthető, és télen is kellemesebb a hőmérséklet az edzéseken. 
Mintegy tucatnyi, zömében új érdeklődővel kezdődtek az edzések szerdánként, hiszen a tavalyi sikeres tanulók közül többen középiskolába kerültek. A Diákolimpia vármegyei döntőjére iskolánk öt tanulóját neveztük be, és a légpuskával indulók közül csapatot is tudtunk kiállítani. 
A III.-IV. korcsoport együtt versenyzett. Szép eredményt értek el a fiúk. Légpuska 20 lövéses nyílt irányzékos 10 m-es versenyszámban Nagy Lajos vármegyei első, Krokavecz Márton vármegyei harmadik helyezést ét el. Balogh Ádámmal kiegészülve hárman a vármegyei csapatverseny aranyérmét is átvehették. 10 m-es légpisztoly versenyszámban Nagy Lajos nyakába akasztották az aranyérmet. Részt vett még a versenyen Nagy Balázs és Balogh Ákos. 
Így a három tanuló három versenyszámban is képviselheti megyénket május 10-én az országos döntőn. Addig még igyekszünk technikájukat tovább csiszolni, és segítünk még jobban összeszokni a fegyverrel. 


Nagy Lajos

Beiratkozás a 2024/2025-ös tanévre

Kedves Szülők! 
A várakozás és sorban állás elkerülése érdekében, az alábbi linken keresztül lehetőségük van időpontfoglalásra az iskolai beiratkozás napjaira. Kérjük, éljenek a lehetőséggel!


A beiratkozás időpontja: 
2024. 04. 18. (csütörtök) 8-18 óra között
2024. 04. 19. (péntek) 8-16 óra között

A beiratkozás helye: 5310 Kisújszállás, Kálvin utca 3.

Kérjük a beíratni kívánt gyermek alábbi dokumentumait hozza magával:

-        Születési anyakönyvi kivonat vagy személyazonosító igazolvány vagy útlevél,

-        Lakcímkártya,

-        Szakértői vélemény, amennyiben rendelkezik vele.

Szeretettel várjuk gyermekeiket intézményünkbe! Köszönjük, hogy bizalmukkal megtisztelik iskolánkat!



CURIE KÉMIA VERSENY 2023/24

2024. 03. 08-án, Szolnokon iskolánkat Kádár Gusztáv, Biró Tímea, Csongrádi Csanád, Magony Zina képviselte a Curie Kémia Verseny területi döntőjében. A döntőre több megyéből érkeztek tanulók, kik a 3 levelezős fordulón elért kitűnő eredményük alapján kerültek be. 
A versenyen ismerniük kellett, a környezetünkben lévő legismertebb anyagok tulajdonságait, változásaikat, és csoportosításukat. A kémia és a mindennapi élet kapcsolatát, a különböző anyagok élettani hatását, jelentőségüket, felhasználásukat. Kutakodtak különböző felfedezések, felfedezők után. Megoldottak sokféle számításos feladatot. Ismerniük kellett az atomok szerkezetét, a periódusos rendszert.
Szorgalmas munkájának eredménye pedig:
  • 7. évfolyam: 
    • 1.helyezett Kádár Gusztáv
  • 8. évfolyam: 
    • 3.helyezett Magony Zina
    • 6. helyezett Csongrádi Csanád
    • 10. helyezett Biró Tímea
Az országos összesítést követően eldőlt, hogy az országos döntőn május 10-én, iskolánkat Kádár Gusztáv fogja képviselni.

Gratulálok a tanulóknak, a kitartó munkáért, elért eredményért és köszönjük a szülők támogatását,
segítségét!




Kisújszállás, 2024. 03. 27.                                                                                                      Miltényi Katalin

Előzetes regisztráció általános iskolai beiratkozáshoz

Tisztelt Szülők!
Beiskolázási programjainkon betekinthettek iskolánk életébe, megismerkedhettek a 2024/2025-ös tanévben indítandó osztályok tanító nénijeivel.

Figyelmükbe ajánljuk a szeptemberben induló első osztályos tanító nénikről készült filmeket az alábbi linkeken:


Ha már döntöttek, jelezhetik előzetes szándékukat, hogy iskolánkba szeretnék íratni gyermeküket. Az űrlap április 2-án 7 órától április 11-e éjfélig érhető el honlapunkon illetve Facebook oldalunkon.


Ez egy előzetes regisztráció, melyet 2024. április 18-19-én az általános iskolai beíratással erősíthetnek meg a szülők, a Széchenyi u. 4. H-J (Kálvin u. 3.) szám alatti iskolaépületünkben.




Szeretettel várjuk leendő elsőseinket!

Áldott Húsvéti Ünnepeket!

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.” (Jn 11, 25-26.)


Bibliai Történetmondó Verseny iskolánkban

Általános iskolai tagintézményünk 2024. március 19-én tartotta meg a „Ne szóljon Igéd hiába” XXIII. Országos Bibliai Történetmondó Versenyen iskolai fordulóját. A megmérettetésre kijelölt két bibliai szövegrész megtanulása nagy kihívás elé állította a kicsiket és nagyokat egyaránt, de diákjaink bátran és lelkesen vették az akadályokat. Az értékelés során minden tanuló jutalomban részesült, illetve kiválasztottuk azokat, akik továbbjutottak a gyulai fordulóra: Monoki Luca Andrea (1. a osztály), Kui Borbála (2. d osztály), Dávid István Botond (3. a osztály), Borhi Sára Boglárka (7. c osztály).

Küldetésünknek tekintjük, hogy tanulóinkat az Isten igéjével való foglalkozás felé irányítsuk, hiszen lelki értelemben építő jellegű lehet nemcsak az egyén, hanem az iskolai közösségünk élete szempontjából is. Pont erre mutatott rá igei köszöntőjében Nt. Szilágyi Gábor Miklós elnök-lelkész úr a Timóteushoz írott második levél 3. fejezetének 16. és 17. verse alapján: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.”

Nekünk, hitoktatóknak egészen bizonyosan nagy öröm volt megszervezni a versenyt, és a gyerekekkel közös szolgálat során Isten igéje által lelkileg épülni, gyarapodni belőle. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak a szülőknek, akik részesei kívántak lenni ennek, szeretettel segítve gyermeküket a felkészülésben. Nélkülözhetetlen a pedagógusok szakmailag koordináló, irányító szerepe, de a támogató szülői háttér nélkül az egész mit sem ér. Köszönjük!

Gratulálunk a versenyen eredményesen részt vevő tanulóknak! Isten áldását kívánjuk az életükre, családjukra, további szolgálatukra!


A rendezvényen készült fotók IDE kattintva megtekinthetőek. Fotósaink: Ábri Imre főgondnok úr és Gulyás Sándor tanár úr.

Iskolai ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharcról

1848. március 15-e alkalmából iskolánk tagintézménye ünnepi műsorral készült, mely az 1848. szeptember, valahol egy alföldi csárdában címet viselte. A szereplők igazi csárdai hangulatot teremtettek a színpadon, a néptáncosok pedig toborzóra indultak a közönség soraiban is. A fellépők: Szabó Zsófia, Szarvák Veron Réka, Erneszt Áron, Török János, Kurucz István, Juhász Barnabás, Tóth Hunor, Vrbovszki Mihály, Mészáros Bálint, Pabar Dániel, Bálint Sándor, Zabolai Gyula és a cimbalomnál Szabó Levente voltak. Felkészítőik: Szilágyiné Horváth Henriette, Oroszné Rácz Veronika, Szarvákné Kelemen Dóra tanárnők és Tatár Péter tanár úr voltak.

Zrínyi Matematikaverseny

2024. 03. 04-én tartották a Zrínyi matematikaverseny vármegyei eredményhirdetését Mezőtúron.
Vármegyei teljesítményüket tekintve, iskolánkat 2 tanuló képviselte.
7. évfolyam 
    3. helyezett Hodut Alex
    8. helyezett Pabar Tamás
    22. helyezett Andrekovics Krisztián
    A hetedikesek csapata vármegyei 2. helyezést ért el.
>

A többiek is ügyesek voltak, szorgalmas munkájuknak eredménye:
5. évfolyam 
    13. helyezett Dávid Alíz Tímea

8. évfolyam 
    11. helyezett Duli Angelika
Az ötödikesek csapata 6., a nyolcadikosok csapata 5. helyezést ért el.

Az iskolák közötti versenyben, tanulóink munkájának eredményeként a tagintézményünk a vármegye 4. legeredményesebb iskolájának bizonyult.

Köszönjük tanulóink kitartó munkáját, a szülők támogatását!
Miltényi Katalin, Mrenáné Gönczi Katalin

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny 2023/2024

2024. február 19-én a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntőjén vettek részt tanulóink. Az idei tanévben, újra Szolnokra utazhattunk, hogy tanulóink megoldják a sosem egyszerű feladatlapot.

A verseny témája a „A Közlekedés és környezetvédelem”, és az Aggteleki Nemzeti Park jellemző természeti és kulturális értékei. A döntőre, más megye csapataival együtt, a 3 fős csapatokat 3 levelezős forduló eredményei alapján hívták be. Itt a következő eredményeket érték el tanulóink, akik közül a dobogósok reménykedhetnek az országos döntőn való részvételben.

5-6. évfolyam 
    2. helyezett Gábor László, Kis Bodza, Tóth Lara
    3. helyezett Balogh Borbála, Monoki Lilla Hanga, Mikola Dóra

7-8. évfolyam 
    1. helyezett Fekete Adrienn, Kis Lara Tamara, Török János
    2. helyezett Monoki Csenge Dóra, Orosz Márta, Szél Hanna Olimpia
    3. helyezett Mészáros Lili, Váradi-Szabó Zétény



Kisújszállás, 2024. 02. 28. 
Csatáriné Kovács Mária, Miltényi Katalin