Kárpát-medencei Református Általános Iskolák VII. Találkozója



„Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket…”
Efézus 5,1-2

2022. június 24-26. között tagintézményünk adott otthont a sorrendben hetedik Kárpát-medencei Református Általános Iskolák Találkozójának. 

A pandémia enyhülésével, 2019 után az idén újra találkozhattak egymással és egy kapcsolatépítő, kötetlen találkozáson vehettek részt a programra jelentkező református fenntartású általános iskolák képviselői, akik közel harminc intézményből érkeztek. Péntek délután nyitó áhítaton és megnyitón vettünk részt, amely során kunsági népdalcsokrot hallgattunk meg a Népi műhely előadásában. 

Ezt követően templomtörténeti előadás hangzott el az idén 234 éves kisújszállási műemlék református templomról. 

Az első nap hátralévő részében sétáltunk Kisújszálláson, megtekintve intézményünk épületeit. A kollégáim néhány történelmi adatot és egyéb érdekességet osztottak meg az érdeklődő hallgatósággal. 

A séták mellett a bowling és a strandolás örömeinek is hódolhattak az arra vállalkozók. A hétvége során a Nagykunsági vegyes ízelítő tálak, a bivaly gulyás, vagy a parasztkifli elfogyasztásával - a leadott kalóriák megfelelő pótlása mellett, - a gasztronómia világába is bepillanthattak a résztvevők.

Szombaton ellátogattunk Kenderesre, ahol a református templom megtekintése után, - a Horthy-túra keretében – az egykori kormányzóhoz kapcsolódó emlékeket is felkerestük. 

Ugyanezen a napon próbáltunk sétálni a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban is, de az oly régen vágyott eső éppen június 25-i megérkezése miatt, ezt inkább nevezném egy széllel támogatott trappolásnak. Ettől függetlenül a látogatóközpontról, illetve táj meghatározó madaráról szóló előadások igazán érdekesek voltak. 

Vasárnap, a Találkozó zárónapján nagytiszteletű Koncz Tibor esperes úr hirdetett igét az úrvacsorás istentiszteleten. 

Meghallgattuk és elfogadtuk a Kárpát-medencei Református Általános Iskolák VII. Találkozójának Zárónyilatkozatát, majd bejelentésre került a 2023. évi házigazda. 

A következő évben a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és Óvoda fogja megrendezni a Kárpát-medencei Református Általános Iskolák VIII. Találkozóját, amely rendezvény sikeres megszervezéséhez és lebonyolításához Isten gazdag áldását kérjük! 

Ide kattintva megtekinthetik a Találkozó Zárónyilatkozatát.

az Arany János Általános Iskola tagintézmény nevében 
Erneszt Antal Pál tagintézmény-vezető