A környezettudatos magatartás kialakítására nagy hangsúlyt fordít iskolánk. Többféle próbálkozás volt és van. Van, amelyik nem tudott jól működni és olyan is, amelyik rendszeressé, mondhatni hagyománnyá vált.
Minden évben szervezünk hulladékgyűjtést. Nagyon figyelünk az iskola és udvarának tisztán tartására, sajnos ezt még csak úgy tudjuk elérni, hogy minden héten van egy osztály, aki szemetet szed.
Rendszeresen csatlakozunk különböző városi és országos szemétszedési akciókhoz, pl.: HOVAVÁR, Te szedd!. Az Arany János utca 1. szám alatti épületben próbálják szelektíven gyűjteni a hulladékot. Rendszeresen szerveznek az osztályfőnökök kirándulásokat, biciklitúrákat, ahol a természettel ismerkedhetnek a gyerekek. Ezt segíti sok nyári táborunk is.
Aktív résztvevői vagyunk a Városvédő és -Szépítő Egyesület táborának is.
Idén második alkalommal csatlakoztunk az országos fenntarthatósági témahéthez. Rendszeresen készítjük fel tanulóinkat környezetvédelmi versenyekre, ahol szép eredményeket érnek el. Egy ilyen verseny országos döntőjére készült tablókat - melyek a megújuló energiaforrások felhasználási lehetőségeit mutatják be - kiállítottuk a Föld Napja alkalmából a Kálvin utcai épület első emeleti folyosóján. A kiállításon olyan munkák, alkotások is megtekinthetőek, melyeket a gyerekek hulladékokból készítettek.
Iskolánkban már hagyománya van a Föld Napja alkalmából szervezett programoknak. Szerveztünk játékos, tréfás vetélkedőt, néztünk a Földről szóló, környezetvédelemhez, fenntarthatósághoz kapcsolódó filmeket és szerveztünk ezekhez kapcsolódó vetélkedőket. Minden felsős osztály hulladékból készített figyelemfelhívó plakátot. Hallgathattak a gyerekek pedagógusok által, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park és a Kisújszállási Városgazdálkodási Kft. munkatársai által tartott előadásokat környezetszennyezésről, annak hatásairól, környezetvédelemről helyi, városi és globális viszonylatban, helyi élővilágról, helyi értékeinkről (pl. az Öregerdő, denevérek, baglyok, szarvasbogarak). Nézhettek a gyerekek érdekes kísérleti bemutatót. Akadályversenyt szerveztünk, melynek állomásai a város különböző pontjain voltak, ahol az állomásvezetők érdekes feladatokkal várták a gyerekeket. Az állomások közötti sétákon gólyafészkeket számoltak, emléktáblákat figyeltek meg, illetve egy-egy utca házait, udvarait megnézve kiválasztották a nekik leginkább tetszőt. Az utca legrendezettebb portáját oklevéllel is jutalmaztuk.
Idén egy körülbelül két órás sétát tettek a felsős osztályok a városban kijelölt útvonalon, közben különböző helyszíneken előre megadott kérdésekre kellett keresni a választ. Az alsósok idén is, mint már sok éve rendszeresen, virágot ültettek, illetve környezetvédelmi ismertető füzetekre építve vetélkedtek.
A gyerekek még nagyon fogékonyak ebben az életkorban. Reméljük, sok mindenkiben ki tudjuk alakítani a természet szeretetét, és ezáltal környezettudatos felnőttekké válhatnak, válnak.
Csatáriné Kovács Mária
|
Fotó: Zabolai Csaba |
IDE kattintva megtekinthetik a Föld Napján készült fotókat (az album kétoldalas, a lap alján tudnak az oldalak között váltani)