Fergeteges adventi délután!

December 13-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás és vendégül látta a nagycsoportos óvodásokat. A kellemes délutánon a Grimm-Busz Színház előadói szórakoztatták a gyerekeket. Ezt követően a játszóházban készítettek karácsonyi díszeket és ajándékokat, miközben a kedves szülők egy tea kíséretében megismerkedtek iskolánkkal és a leendő tanító nénikkel.

A nap zárásaként minden óvodás a Mikulás ajándékával térhetett haza.


Elektronikus napló

Tisztelt Szülők!

Az elektronikus naplóval kapcsolatos kérdéseiket az alábbi e-mail címen tehetik fel: mate.robert@moriczref.hu

Egészségvédelmi vetélkedő

November 29-én, pénteken délután került sor a felső tagozatosok egészségvédelmi vetélkedőjére. Minden osztályt 6 fős csapat képviselt. A gyerekek szívesen vettek részt a feladatok megoldásában, például szagolgatták a fűszereket, próbálták megfejteni a képrejtvényeket és készítettek nagyon finom salátákat.

Eredmények: 


5-6. évfolyam
 I. helyezett: 6. A
II. helyezett: 6. R
III. helyezett: 5. R

7-8. évfolyam
I. helyezett: 8. B
II. helyezett: 8. C
III. helyezett: 7. B

Bemutató órák: november 26-27.

Kedves Szülők, Leendő Elsősök!


Örömmel értesültünk róla, hogy gyermekük a következő tanévtől iskoláskorú lesz. Engedjék meg, hogy néhány információval segítsük e felelősségteljes döntést.

Szeretnénk, ha Önök és gyermekük is bepillantást nyerhetne az iskolai mindennapokba, ezért szeretettel várjuk november 26-án és 27-én bemutató óráinkra, a Szabadság téri épületbe az alábbiak szerint:



November 26. (kedd)

időpont
osztály/óra
tanít
845 -930
2.b osztály: matematika
Farkasné Szőke Katalin
940-1025
2.a osztály: magyar nyelv és irodalom
Baloghné Demeter Ildikó
1040-1125
1.b osztály: hittan
Simkó Zsanett


November 27. (szerda)

időpont
osztály/óra
tanít
845 -930
2.a osztály: matematika
Kovács Sándorné
940-1025
2.b osztály: magyar nyelv és irodalom
Darvas Andrásné
1040-1125
1.a osztály: hittan
Simkó Zsanett

„Együtt épültök az Isten hajlékává” (Ef 2, 22.) - Projektbeszámoló



A Móricz Zsigmond Református Kollégium a szeptemberi hónapban indította útjára az „Együtt épültök az Isten hajlékává” (Ef 2,22.) címet viselő projektjét, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy egy ökumenikus templommakett-kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok megrendezésével segítse a vallási ismeretek bővítését, a közösségben megélt hit megtapasztalását.

Tartalmilag a kiállítás a makett készítő verseny köré koncentrálódott. A felső tagozatos és középiskolás diákjaink önállóan vagy maximum 4-5 fős csapatokba szerveződve vállalkozhattak arra, hogy a Kárpát-medencében fellelhető, bármilyen felekezetű templom vagy imaház kicsinyített mását elkészítik. Akár a Kisújszálláson megtalálható egyházi épületeket is választhatták, amit egyébként a felhívás közzététele során külön kihangsúlyoztunk és szorgalmaztunk. A méret, az alapanyag, valamint a technika kapcsán nem határoztunk meg szabályokat (viszont kértük a könnyű mozgathatóságot és a stabil alapot).

A program művészeti vezetője Pardiné Marjai Erzsébet lett, aki szinte minden szabadidejét feláldozva, lelkesedésével és kreativitásával ösztönözte diákjait. Munkájának eredményességét a Munkácsy utca 2. szám alatt található kiállítás egyedisége, sokszínűsége dicséri. A tárlatban közel 40 db makett került elhelyezésre.

A kiállítás színesítéséből alsós tanulóink és tanítóik is kivették a részüket. Ugyancsak kárpát-medencei templomokról, imaházakról készítettek rajzokat, illetve különleges technikával készült képeket.

A kisújszállási egyházi épületek (református és katolikus templom, baptista imaház, zsinagóga) történetét mutatta be a református középiskola diákjainak részvételével összeállított ismeretterjesztő film, amelyet a kiállítás látogatói a helyszínen megtekinthettek. A feladatok jelentős részét a középiskolában működő MOHA (Móricz Hangja) elnevezésű tanulói csoport végezte. Szabó Ágnes tanárnő irányításával fotóztak, videóztak, interjúkat készítettek és egyik tagjuk narrátorként közreműködött a filmben.

A programcsokor másik fontos eleme egy helytörténeti vetélkedő volt a 225 éves kisújszállási református templom történetéből. Az erre való felkészülés szintén szeptembertől indult Erneszt Antal Pál tanár úr irányításával az önálló ismeretszerzésre alapozva. A felkészüléshez szükséges anyagokat az iskolai könyvtárban találhatták meg tanulóink.

Projektünk sajátossága, hogy kapcsolódott más iskolai rendezvényekhez, így az október végén megrendezésre kerülő reformáció ünnepéhez és az Arany-napokhoz. Szilágyiné Horváth Henriette tanárnő ötlete nyomán programjaink keretében valósult meg a reformáció ünnepének megnyitója a református templomban, ahol a Tabulatúra régizene-együttes lépett fel (2013. október 21.). A kiállítás kapuit pedig az Arany-napokon nyitottuk meg, ahol határon túli vendégeket is fogadtunk. Mind a rajz-, mind pedig a makett készítő versenyt a rendezvénysorozat záróünnepségén értékeltük.

E programcsokor nemcsak intézményünk falai közt kívánt hatni, hanem városi szinten is igyekezett a hitélet kibontakozását, megerősödését elősegíteni. Ezt szem előtt tartva határoztunk úgy, hogy a Kollégium diákjai mellett lehetőséget biztosítunk arra, hogy a makett készítő versenybe, illetve a film munkálataiba településünk baptista iskoláinak a tanulói, tanárai is bekapcsolódhassanak. Sőt, határon túli testvériskoláink számára is biztosítottuk ezt a lehetőséget.

Projektünk a Balassi Intézet és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által meghirdetett „Egyházak művelődési örökségével kapcsolatos kulturális tevékenységek támogatás” című pályázat keretében valósult meg. Rendezvényeink lebonyolításához 210 ezer forint támogatást nyertünk.
Ezúton köszönjük meg az anyagi forrást az említett szervezeteknek, valamint mindazoknak, akik valamilyen formában segítették a projekt lebonyolítását.

Kiállításunk még november 15-ig látogatható hétköznaponként délután 15:00-tól 16:00 óráig. Előzetes egyeztetés alapján délelőtt is lehet: érdeklődni személyesen a református általános iskola Kálvin utcai épületében vagy az 59/520-512-es számon.

Gulyás Sándor
projekt felelős

Duatlon verseny 2013 ősz


Sporteredmények, kiváló tanulói teljesítmények
Duatlon verseny 2013 ősz

Intézményünk kapta a felkérést, hogy szervezze meg és bonyolítsa le a Megyei döntőt!

Lány
Megyei

I. korcsoport
Kun Dorina 5.
Orosz Anna 8.
Szántó Eszter 9.
Összesítve: II. helyezett

II. korcsoport
Toldi Zsófia 5.
Túri Laura 10.
Kelemen Zsófia 13.
Szarvák Rebeka 14.
Összesítve: III. helyezett

III. korcsoport
Kovács Dorottya 2.
Szerencsi Lili 6.
S. Nagy Panna 7.
Összesítve: II. helyezett

IV. korcsoport
Szabó Nikolett 3.
Juhász Vanda 4.
Kakas Patrícia 5.
Forgács Loretta 8.
Összesítve: II. helyezett


Lány
Országos

I. korcsoport
Kun Dorina
Orosz Anna 68.
Takács Veronika 58.
Szabó Mara 39.
Összesítve: XII. helyezett

II. korcsoport
Toldi Zsófia 73.

III. korcsoport
Kovács Dorottya 40.
Szerencsi Lili 39.
S. Nagy Panna 64.
Csatári Vivien 69.
Összesítve: XII. helyezett

IV. korcsoport
Szabó Nikolett 37.
Juhász Vanda 38.
Forgács Loretta 5.
Németh Mónika 8.
Összesítve: II. helyezett



Fiúk
Megyei

I. korcsoport
Monoki Szovard 7.
Deme Ákos 14.

II. korcsoport
Kása Tibor 11.
Rácz Dávid 16.
Varga Szabolcs 20.
Összesítve: V. helyezett

III. korcsoport
Varga Tamás 8.
Kása Szabolcs 9.
Molnár Dominik 24.
Összesítve: IV. helyezett

IV. korcsoport
Oros Péter 3.
Szűcs Dávid 18.
Bukor Márk 21.
Hegymegi Ádám 19.

Összesítve: III. helyezett

Megyei
IV. korcsoport
Oros Péter 47.


A verseny lebonyolítói:
K. Szabó Jánosné,
segítségére voltak:
Váradi-Szabó Szilvia
Szabó József
Kádár József