2014. szeptember 6-án a „Vár a park, mozdulj velünk!” városi program keretében avatták fel a Móricz Zsigmond Református Kollégium középiskolájának udvarán megépült műfüves futballpályát. A rendezvényen az összefogás és a csapatmunka eredményességét méltatva adta át a pályát intézményünknek Kecze István polgármester úr, amit a fenntartó Kisújszállási Református Egyházközségünk nevében Nagytiszteletű Szilágyi Gábor lelkész-elnök úr, valamint iskolánk főigazgatója, Tóth József örömmel vettek át. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter gratulált a beruházáshoz, az egész rendezvényt pedig a
Magyar Öregfiúk Válogatott - Kisújszállás barátságos labdarúgó mérkőzés zárta le, ahol a kisújszállási csapat nyert 5-3-ra. A győzelemből kivette részét általános iskolánk tagintézmény-vezetője, Tuka Antal is, aki két gólt szerzett.
Általános iskolás diákjaink a pályát nemcsak délutáni foglalkozások, hanem testnevelés órák során is használni fogják. A térségben egyedülálló beruházás az egészséges életmódra, a sportolásra és a futball szeretetére nevelés egyik fontos színtere lesz intézményünkben.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9CqGAXVNrTPWJb2STq3CkNhZqwDVsr1iVDOVXvQdQsRIjpFfvhh_VhV1S4a3qVvy7SvV_rab48wfHHw_89to_qPZMoDdek7pa2T-i8q8d6NIUREsNtRtdQ8ycx_C5LVatnky-XUKxHt8/s1600/Mufuves_szept_61.jpg) |
Fotó: Szepesi Jenő |