Horgász kirándulás A FEHOVA kiállításon
A Munkás Horgász Egyesület szervezésében, a MOHOSZ támogatásával ifjú horgászok vehettek részt a 29. Fegyver Horgász Vadász kiállításon Budapesten. Kisújszállásról 17 diák, köztük 12 fő Arany iskolás tanuló utazott 2023. február 10-én a HUNGEXPO-ra autóbusszal. Az odaérkezés után a fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Energofish standnál már várták a csoportunkat. Több állomáson kellett érdekes, változatos, nem is könnyű feladatokat megoldani a 3-4 fős csapatoknak. A szakmai vezetők megdicsérték a kisújszállási fiatal horgászok felkészültségét, és mindenki ajándékkal távozhatott. A feladatok teljesítése után a résztvevők egyéni érdeklődésének megfelelően tájékozódhattak a standoknál, vagy a horgász bemutatóknál. Többen a vadász kiállítást, az íjász versenyt, illetve a kutyakiállítást is megtekintették. Jó hangulatban, a kiállításon, vagy az év során a horgászvizeken szerzett élményeket mesélve utaztunk hazafelé délután.
Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny területi forduló
Az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Verseny, melynek területi fordulóján Karcagon iskolánkat is képviselte néhány tanuló. A versenyre 2023. február 8-án került sor a Déryné Kulturális Központban, diákjaink mindkét korcsoportban szépen szerepeltek.
A versenyzőink: Horváth Márta 5.a, Erneszt Áron 6.a, Szarvák Veron 7.a és Losonczi Márk 8.a osztályos tanulók.
Gratulálunk nekik!
Illésy Sándor Baptista Középiskola idegen nyelvi versmondó verseny
Idén 6. alkalommal vettek részt tanítványaink az Illésy Sándor Baptista Középiskola által szervezett idegen nyelvi versmondó versenyen. Tanítványaink szép helyezést értek el angol és német nyelvből is.
Köszönjük a felkészülésüket!
Angol nyelv:
- Hodut Petra 2.c: II. helyezés, felkészítő pedagógus: Szalainé Varga Dóra
- Szalai Balázs 3.a: III. helyezés, felkészítő pedagógus: Posztós Laura
- Pataki Ákos Kristóf 4.a: II. helyezés, felkészítő pedagógus: Szarvákné Kelemen Dóra
- Gábor Orsolya 5.a: II. helyezés, felkészítő pedagógus: Pillmann-Süveges Beáta
- Kádár Gusztáv 6.a: I. helyezés, felkészítő pedagógus: Szarvákné Kelemen Dóra
- Horváth Milán 6.a: III. helyezés, felkészítő pedagógus: Szarvákné Kelemen Dóra
Farsang
"Farsang van, farsang van, Járjuk a táncot gyorsabban."
Alsó és felső tagozat farsangi mulatsága fergeteges hangulatban telt! Ezúton is köszönjük a szülők lelkes segítségét, a felajánlásokat, a tombolatárgyakat, zsákbamacskákat, a finom süteményeket!
Kirándulás
Január 28-án, szombaton a természet és a kémia szakkörös tanulóinknak kirándulást szerveztünk Budapestre. A Body Worlds Kiállításon az emberi test csodáiba pillanthattak bele a gyerekek, ismerkedtek testük felépítésével és működésével. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításait néztük meg. A tanulók a vonatozást és a metrózást is nagyon élvezték.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)