Jelentkezés a Nyári napközis táborba

Iskolánk ebben az évben is meghirdeti a Nyári napközis táborát
  • Tábor ideje 2023. június 19-30 (10 nap)
  • Helye: Kisújszállás Arany János utca 1.
  • Ellátás: napi kétszeri étkezés (ebéd, uzsonna)
  • A tábor részvételi díját (6000 ft) és az étkezési díjakat ( 1200 ft/nap) június 14-ig kérnénk befizetni a táborvezetőnek vagy az osztályfőnököknek.
Jelentkezni az alábbi hivatkozáson lehet:
https://forms.gle/bVzWgNbxpnnY4qMY9

Csendesnap az Arany-iskolában

2023. május 18-án, csütörtökön, az Úrnak mennybemenetele napján megtartottuk hagyományos csendesnapi programjainkat. Reggel az általános iskola minden tanulója áhítaton vett részt a templomban. A programok szorosan összekapcsolódtak áldozócsütörtökkel, de készülődtünk pünkösdre is.
 
Az alsó tagozaton kreatív foglalkozások keretében például különleges síkbeli templom, pünkösd csodájára emlékeztető tűzláng, vagy Jézus missziói parancsát megjelenítő tantermi dekoráció megalkotásába kapcsolódhattak be a diákok. Bibliaismeretük gazdagítására is lehetőség nyílt, a 3-4. osztályban például a mennybemenetel történetét olvasták el, majd feladatokat oldottak meg hozzá.
 
Felső tagozaton az áhítatot követően rendhagyó hittan óra vette kezdetét. A foglalkozásokon rejtvényes feladatok, a szünetekben hitvalló énekesek dalai (pl. Pintér Béla) színesítették a délelőttöt. Sőt, útnak indult egy Csendesnapi Szeretetbusz is, amelynek keretében családokhoz vittük el Krisztus üzenetét. A program szervezője Nt. Liszka Noémi lelkésznő így vallott erről:
 
„A Krisztus mennybe felméne…” – énekelte lelkesen a hét hetedikes lány, és zengett az Ige és a vers. A mennybemenetel ünnepén az aranyos csendesnapi programjaink egyike volt öt család meglátogatása. Szeretetközösségek - mindenhol nagy szeretettel vártak, és mi nagy szeretettel, örömmel mutattuk be nekik ünnepi összeállításunkat. Ezután együtt imádkoztunk, beszélgettünk. Mindegyik látogatáshoz tartozott egy betű, amelyekkel majd az ’áldás’ szót rakhattuk ki. Látogatásainkat áldáskívánással zártuk, Isten további gazdag áldását kívánva mindegyik kedves családnak az ároni áldás éneklésével, Igével.

A délelőtt tevékenységét az 5 fiatal, lelkes személyből álló erdőkertesi énekes csoport feledhetetlen műsora tette emlékezetessé. Ők ismert és új, Istent magasztaló énekek előadásával örvendeztették meg iskolánk minden korosztályát.

Összességében elmondható, hogy változatos feladatokkal, tevékenységekkel tettük ezt a különleges napot még különlegesebbé.

IDE kattintva megtekintheti a csendesnapon készült fotókat!

 

 

 

 

 

Diákolimpia országos döntő

A május 19-én Gyöngyösön megrendezett Diákolimpia országos döntőn légpuskával a 20 lövéses nyílt irányzékos III-IV. korcsoportos kategóriában. Fekete Dániel 41., Nagy Lajos 11. lett a 63 fős országos döntő mezőnyben. A két fiú egész tanévben rendszeresen edzett mintegy 15-20 másik társukkal, de ők voltak a legkitartóbbak. Dani nagyon izgult az országos döntőn, neki nyolcadikosként ebben a korcsoportban ez volt az utolsó versenye. Sajnos nem tudta hozni azt az eredményt, amire egyébként képes. Lajos hatodikosként nagyon kiegyensúlyozottan versenyzett, sok IV. korcsoportos diákot is maga mögé utasított, elért köregysége is megközelítette egyéni legjobbját, és tavalyi 16. helyezésén is javított.


Családi nap

2023. május 20-án intézményünk ismételten megrendezte a Családi napot. Több osztály nevezett a főzőversenyre, melynek elbírálásában Horváth Ferenc segített a zsűrinek.

Változatos sportversenyeken vehettek részt tanulóink és azok hozzátartozói a közösség érzését erősítve.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ezen a napon! Köszönjük a kollégák lelkes munkáját!


Konfirmáció

 2023. május 18. - Konfirmáció





Ki Mit Tud

Iskolánk május 17-én tartotta a Ki Mit Tudot, amelyen sok színvonalas műsort láthattunk.

Köszönjük tanulóinknak, pedagógusainknak a kitartó munkáját!



Napközis tábor


 

Családi nap regisztráció

Kedves Érdeklődők!

Az alábbi linken tudnak regisztrálni a Családi nap versenyeire.

https://forms.gle/UmPEtpdEAgNxyXmq7

Nagycirkusz

Iskolásaink nyolcadikus tanulói 2023. május 3-án a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkuszba látogattak. A program célja az, hogy minden köznevelésben tanuló diák számára a művészet hozzáférhető legyen. A sztyeppe illata című előadás a vadregényes keleti sztyeppék mondákkal, és gazdag történelmi hagyományokkal átitatott világába kalauzolt bennünket. Felejthetetlen volt gyerekeknek s felnőtteknek egyaránt: remek zene,fények, pompás jelmezek, feszültség a földön és a levegőben -légtornászokkal, artistákkal, egyensúlyozó és erőművészekkel, lovasokkal, különleges lábukkal célozó íjászokkal.

 

„SÉF the Word”- környezetvédelmi vetélkedő

Kedves Diákok, Szülők és Tanáraink!

Beneveztünk, a ”Séf the Word”- környezetvédelmi versenyre, amely a fenntartható és egészséges étkezéssel foglalkozik. A versenyt a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége szervezi.

A verseny 3 fordulós, ebből túl vagyunk az első kettőn. A feladatok megoldása közben szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a mindenki számára fontos hústermelés, annak növekedése egyre károsabb hatással van környezetünkre és társadalmunkra. A megművelhető földterületek nagy részét ez az iparág használja. Így válva felelőssé az éghajlatváltozásért, vízszennyezéért. Megismertük, az intenzív hústermelés állatjóléti és globális társadalmi problémáit.

Olyan adatokkal találkoztunk, melyektől teljesen elhűltünk, pedig jó pár éve foglalkozunk a környezetvédelmi problémák megismerésével.

Miközben kerestük a válaszokat a kérdésekre, vitáztunk, morcogtunk egymással, ötletet, receptet kértünk a szülőktől, nagyszülőktől!

Ennek eredménye, hogy hallhattátok a kiselőadásokat, illetve láthatják, láthatjátok a faliújságokon a plakátokat! A plakátok láthatók a Vigadóban és a Városházán is.

Ezekkel, a heti egy húsmentes nap bevezetését szeretnénk mindenkivel megismertetni és népszerűsíteni.

Közöttünk, már több családban is bevált, hiszen:
  • a mennyiségében kevesebb, minőségében jobb hús fogyasztását;
  • az egészséges és húsmentes étkezés gazdag kínálatát, régi, elfelejtett alapanyagait és receptjeit;
  • az éghajlatváltozás mérséklésének lehetőségét;
  • a helyi és globális környezetvédelmi és társadalmi problémák megelőzését;
  • az állatjóléti szempontok előtérbe kerülését helyezik előtérbe.
Kérjük megosztásukkal segítsenek nekünk, hogy ezek a gondolatok minél több emberhez eljussanak!

Köszönjük szépen!

A gyerekek előadásait a nevükre kattintva tekinthetik meg.


XIV. Robotprogramozó Országos csapatverseny

A versenyen a LEGO cég által forgalmazott robotok programozása a feladat. 3 versenykategóriában hirdetik meg a csapatversenyt, 5., 6. és 7-8. évfolyamon.
A csapatok 2-3 fővel nevezhetnek a versenyre.
Ebben a tanévben az iskolai forduló lebonyolítására 2023. 03. 24.-én péntek délután került sor. A feladatok megoldására a csapatoknak 90 perc állt rendelkezésükre. A feladatok megoldásának programozói állományait és a működést bemutató videókat el kell küldeni a versenybizottságnak a 90 perc letelte utáni 15 percen belül.

Az iskolánkból két csapat nevezett, egy 5. és egy 6. évfolyamos csapat.
Az ötödikes csapat tagjai: Győri-Nagy Attila Huba és Víg László 5.c osztályos tanulók. Az ötödikes csapat az országos csapatversenyt a 16 helyezéssel zárta.
A hatodikos csapat tagjai: Andrekovics Krisztián és Pabar Tamás 6.a osztályos tanulók. A hatodikos csapat tagjait az iskolai fordulóban nyújtott teljesítményük alapján behívást kaptak (hasonlóan az előző évben) az országos döntőbe.

Az országos döntőre 2023. április 22.-én Kecskeméten a Bányai Júlia Gimnáziumban került sor.
A hatodikos csapat az országos döntőben a 6. helyezést érte el.
A csapatok felkészítő pedagógusa: Tuka Antal informatika tanár.

Gratulálunk a csapatoknak.


XI. Óperenciás Bábfesztivál

2023. április 28-án a XI. Óperenciás Bábfesztiválon vettek részt bábszakköröseink Mezőtúron. Mátyás király juhásza című mesét adták elő , marionett bábokkal.A csoport "A legszebben megszólaltatott bábok" díját hozhatta el.

Felkészítőjük: Kovács Sándorné.
Gratulálunk a szép eredményhez!


Aranyos sikerek sportlövészetből

Sportlövészet III-IV. korcsoportos Diákolimpián Fekete Dániel 8.b osztályos tanuló I. helyezést, Nagy Lajos 6.a osztályos tanuló III. helyezést ért el.

Felkészítő: Nagy Lajos

Gratulálunk az elért szép eredményhez!


Föld napja

2023. április 21-én tartottuk a Föld Napja rendezvényünket. Az időjárás is kedvezett nekünk, hogy a tervezett programot meg tudjuk valósítani. Az alsó tagozatosok virágot ültettek, ezzel díszítve az iskola udvarát, illetve szemetet szedtek. A felső tagozatosok a városban 5-6 km-t sétálva 7 állomáson oldottak meg különböző feladatokat. A Bárány-kútnál verset írtak, a Kálvin parkban a világtájakhoz kapcsolódott a feladat.

A Zenepavilonnál állatokat kellett lábnyomaikkal összepárosítani. A Pásztorkodás Emlékhelyénél szelektív hulladékgyűjtés, a Néprajzi Kiállítóterem – Morgó udvarán madarak felismerése volt a feladat. Az Erzsébet ligetben és a víztoronynál főleg a gyerekek együttműködésére volt szükség, hogy a mozgásos feladatot meg tudják oldani. Útjuk során a szemetet is összeszedték az utcákon.