Felsős farsang

Február hetedikén délután a felső tagozatos diákok egy igen jó hangulatú, jelmezes táncmulatsággal ünnepelték meg a farsangot az iskola tornatermében. 

A képre kattintva tekinthető meg a képgaléria.




Részvételünk Lázár Ervin Programban


Szent Péter esernyője

Iskolánk ötödik osztályosai január 7-én, kedden a „Lázár Ervin program” keretén belül Szolnokra utaztak, hogy megnézzék Mikszáth Kálmán regényének színpadi változatát. A program lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy a tanórákon kívül játszva, szórakozva is szerezhessenek ismereteket.
A gyerekek izgatottan várták az előadást. Ezen a napon az első órában mind a két osztályunk az osztályfőnökével volt, és kicsit készültek arra, amit majd látni fognak. Hallottak Mikszáth Kálmán életútjáról, és azt is megtudták, hogy kik a mű fontosabb szereplői.

Diákjaink nagyon élvezték a két felvonásos előadást, tele voltak élménnyel. Osztályfőnöki és magyar órákon meg is beszélték a látottakat.

Lakatos Veronika 5.b osztályosunk fogalmazását olvashatják lentebb, valamint Bélyi Veronkáról, a darab egyik szereplőjéről készült rajzát láthatják.

„Reggel már nagyon izgultunk, és jó előre megbeszéltük, hogy ki mellé fogunk ülni a buszban. Én jobb oldalt, a második sorban, Sipos Vivivel utaztam. 8:30-kor indultunk el. Az utazás hamar eltelt, mert sokat beszélgettünk és nevettünk. Mivel a színházat újítják így a kulturális központba mentünk. Rengeteg gyerek volt ott, találkoztunk a Kossuthosokkal is.
A színdarab nagyon tetszett, és nagyon szeretném majd elolvasni a könyvet is. Remélem, nagyon érdekes lesz és nem lesz nagyon más. A színdarabban nekem Veronka tetszett a legjobban, mert engem is Verának hívnak, de nem csak ezért, hanem mert ő nagyon szép és fontos szerepe volt a színdarabban. A kutyus is nagyon cuki volt, akit egy kisgyerek játszott.

A történet arról szólt, hogy egy esernyőt Veronka feje felé borítanak, hogy nehogy megázzon. Az emberek azt hitték, hogy maga Szent Péter tette oda az esernyőt. Kiderült, hogy az esernyőben benne volt az ügyvéd úr öröksége, aki emiatt el akarta venni Veronkát feleségül, de aztán Veronka megtudta, hogy csak az esernyő kedvéért venné őt el Gyuri. Veronka sírt, de kiderült, hogy mégiscsak igazán szereti őt. Az örökség oda lett ugyan, de Gyuri és Veronka egymásra találtak.”

Az iskola nem csupán tantárgyak halmaza, annál sokkal több. A programnak köszönhetően a tanórai kereteken túlmutató ismeretek átadását is szolgálja, és a gyermekek kultúrafogyasztóvá nevelését is segíti.

Posztós Laura
5.b osztályfőnöke

2019-2020 Népi Műhely képekben


1. Október 23-ai 1956-os ünnepi iskolai műsor (október 22.)




2. Október 23-ai 1956-os városi emlékműsor (október 23.)


3. Adventi zenés esték a Református Templomban (december 15.)




4. Népzenei advent a Karcagi Gólyafészek Otthonban (december 16.)




5. Karácsony a kisújszállási Szociális Otthonban

Peregrin, az elveszett adatok nyomában

2019. október 1. és november 30. között a Magyarországi Református Egyház Tananyagfejlesztő Csoportja egy virtuális, egyháztörténeti vetélkedőt hirdetett, Peregrin, az elveszett adatok nyomában címmel, amire minden, Kárpát- medencei református iskola meghívást kapott.

Iskolánkból 3 csapat nevezett a két hónapig tartó online nyomozásra, melyben a csapatoknak szükségük volt a kreativitásukra, kooperatív tevékenységükre és nem utolsó sorban a kitartásukra, de nagy lelkesedéssel és érdeklődéssel vágtunk bele ebbe a nagyszerű kalandba.

2020. január 25-én került sor az ünnepélyes díjátadóra, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székházában, ahová a verseny 20 legjobbja kapott meghívást. Iskolánkat két csapat is képviselhette ezen a színvonalas rendezvényen.
Külön büszkeséggel tölt el minket, hogy mindkét csapatunkat az első 10 helyezett között tudhattuk.

A Titkos mikkentyűk csapata (Csillag Orsolya, Kocsis Marietta Edit, Szilágyi- Pardi Sára Panka, Szűcs Krisztina) az előkelő 9. helyen végzett a 177 induló csapat közül, míg a Fürkésző- böngésző csapat (Balogh Eszter, Fehér Anna, Pillmann Sára Petra, Jakobicz Anna) az 5. helyet tudhatta magáénak. Mindkét csapat értékes nyereményekkel térhetett haza városunkba.

A helyszínen rendezett kvízjáték jutalmát- egy különleges, a szervezők által fejlesztett társasjátékot- is intézményünk nyerte el, ahol a Titkos mikkentyűk csapata bizonyította rátermettségét a kérdéssor megoldásában.
Mindannyiunk számára tanulságos, ismeretekben bővelkedő, újszerű megmérettetés volt a verseny.

Habonyné Pardi Andrea
mentor tanár

Jelenség alapú tanítási hét



Ebben a tanévben is megtartottuk a jelenség alapú témahetet november 4-től november 8-ig, immár ötödik alkalommal. Idén az állatvilág, állatvédelem és környezetvédelem témát kellett körbejárnunk a tanórákon.

Korunk nagy kihívása, hogy az emberi tevékenységből adódó káros hatásokat mennyire sikerül csökkenteni vagy megszüntetni. A tudósok már több évtizede nyilvánosságra hozták azokat a tanulmányokat, amelyek a Földön bekövetkező változásokat modellezik. Ezek a jóslatok igen kedvezőtlenek: globális felmelegedés, túlnépesedés, stb… 

Napjainkban az időjárás egyre szélsőségesebb, amelyből arra lehet következtetni, hogy a tudósok figyelmeztetését mindenkinek komolyan kellene vennie. Nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek figyelmének felkeltését a környezetük megóvására.

A témahét lényege, hogy a hét szinte minden tanítási óráján a kiválasztott téma kerül feldolgozásra, az adott tantárgy keretein belül. A tanítási órákon változatos munka folyt: dolgoztak a diákok csoportban vagy egyedül. Tanított a tanár frontálisan, differenciáltan vagy kooperatív módszerrel. Készültek rajzok, tablók, tárgyak, bemutatók, stb. Írtak a füzetbe, külön feladatlapra, számítógépen.
Mivel a gyerekek nagyon szeretik a témaheteket, és más módon tanulnak érdekes témákról, jövőre is biztosan folytatjuk!

A héten készült képeket, és munkákat ide kattintva tekintheti meg!



Református iskolák országos sakkbajnoksága


2019. november 29-30-án rendezték meg Kiskunhalason a református iskolák országos sakkbajnokságát.

A verseny különlegessége, hogy nincsenek korcsoportok. A sakkban nem annyira döntő a korkülönbség, mint a fizikai sportokban.

Az általános iskolás lányok versenyében 13 résztvevő indult. Iskolánk tanulója, a 2. b osztályos Balogh Borbála kitűnően bizonyította a fent leírtakat. A 8 év alatti lányok országos bajnoka felvette a küzdelmet idősebb versenytársaival szemben is.

Végül öt győzelemmel és kettő vereséggel a harmadik helyen végzett. Még nagyobb sikert ért el nővére, Balogh Eszter, aki hét győzelemmel 100 %-os teljesítménnyel végzett az első helyen és így bajnok lett.

Sakk
Sakk általános iskolás lány egyéni
1. Balogh Eszter (Kisújszállás)
2. Dobrai Dorina (Kunszentmiklós)
3.Balogh Bori (Kisújszállás)
Sakk általános iskolás lány csapat
1. Kunszentmiklós (Dobrai D., Komlósi E., Kasza A.)
2.Kisújszállás (Balogh E., Balogh B.)
3. Hajdúböszörmény (Tóth O., Kiss G., Tóth B.)



Fekete Albert
sakkoktató

Advent & karácsony az Arany-iskolában

„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz.” 
(Lukács 2, 10.)

Isten Igéjének útmutató üzenetét követve és a hagyományainkat szem előtt tartva szerveztük meg iskolánkban az Adventi - Karácsonyi rendezvénysorozatunkat.
Nyugodt szívvel mondhatjuk, idén ismét a lehetőségek gazdag tárháza várta az érdeklődő fiatalokat: nem maradtak el a meghitt, közösségi alkalmak, az ünneppel kapcsolatos ismeretek gazdagítását szolgáló programok, és persze a kézműveskedésre, kreatív tevékenységekre épülő foglalkozások sem.
Alapvetően jellemző volt rendezvényeinkre a nyitottság. Szerettük volna a város közösségét újból megszólítani programjainkkal. Ennek az elképzelésnek a fő gerincét az adventi vásár adta a Vigadó előtt (december 16-19.), ahol forró teával, forralt borral, mézeskaláccsal fogadtuk vendégeinket. Lehetett ajándéktárgyakat is vásárolni, az abból befolyó összeget pedig teljes egészében jótékony célra használtuk fel, ezzel boldogabbá téve rászoruló diákjaink karácsonyát
Pedagógusaink a tanórákba is igyekeztek adventi hangulatot csempészni, illetve az eddigi évek hagyományait tovább ápolva idén december 14-én tartottuk meg a karácsonyi játszóházunkat. Ezen a kicsit ősziesre sikerült szombat délelőttön a gyerekeknek lehetősége volt arra, hogy saját készítésű ajándékokkal kedveskedjenek a szeretteiknek. A felső tagozaton 10 helyszínen, az alsó tagozaton pedig a két iskolaépületben dolgozhattak a szorgos kezek. Az alsósok mézeskalácsot is készítettek, melynek kellemes illata belengte az iskolát. Jó volt látni az alkotás izgalmában kipirult arcokat, az elkészült, kézműves ajándékokat.
Az adventi időszakban a diákönkormányzat is aktivizálta magát és megszervezte az immár ugyancsak hagyománnyá vált szaloncukorküldő akcióját. Tanulóink számára december 20. délelőttje tette teljessé az adventi készülődést. E napot a kibocsátó istentisztelet és a karácsonyi műsor nyitotta meg, majd az itt szerzett lelki tartalmakban a délelőtt további részében kötött és kötetlen formában mélyedtünk el. A lelki táplálék mellett az osztályok süteményt és üdítőt is kaptak, amelyet osztályfőnökeikkel együtt fogyaszthattak el.
Az iskolai programjainkkal párhuzamosan egyházközségünk adventi alkalmaiba is bekapcsolódottunk. Egyrészt a vasárnapi istentiszteletekre tanulóink műsorral készültek, másrészt képviseltettük magunkat a református intézményeink karácsonyi hangversenyén is (december 15.).  Jelen voltunk továbbá a városi koncerten, ahol Kiss Lara, Mészáros Bálint, Nagy Zsolt verssel öregbítették intézményünk hírnevét.
Nt. Butyka Béla Csabáné iskolalelkészünk – aki a karácsonyi műsor összeállítója volt- egyik adventről szóló írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy az adventi „négy hét akkor tölti be feladatát, ha lelkileg készülünk az ünnepre.” Iskolánk programjai a maradandó közösségi élmények mellett lehetőséget adtak e lelki felkészülésre. Épp ezért bízunk abban, hogy jövőre is hasonlóan értékes és gazdag rendezvénysorozattal színesíthetjük iskolánk és a városunk kulturális, vallási életét.


Gulyás Sándor

Karácsonyvárás az Arany iskolában


Az eddigi évek hagyományával ellentétben idén nem az utolsó napra szerveztük a karácsonyi játszóházat iskolánk tanulóinak. Ezen a kicsit ősziesre sikerült szombat délelőttön volt lehetősége a gyerekeknek, hogy saját készítésű ajándékokkal kedveskedjenek a szeretteiknek.

A felső tagozaton, 10 helyszínen, az alsó tagozaton pedig a két iskolaépületben dolgozhattak a szorgos kezek. Készült többek között akasztós dísz fonalból, papírból, karácsonyfadísz sógyurmából, Betlehemi jászol, angyalka papírdísz, könyv karácsonyfa.

Ezen a délelőttön megdolgoztattuk a lamináló gépet is: készült dominó, puzzle és a népszerű dobble játék is.
Hungarocell gömbökből és színes szalagokból csodaszép fenyődíszek készültek. Gyertyát is díszíthettek a gyerekek, de csinálhattak ajtóra kopogtatót is, koszorú alap és gyöngyök, szalagok segítségével.

Minden évben népszerű az égetett képek készítése. A pirográfot most először használók néhány apró hólyagot is begyűjtöttek.
Mivel nincs karácsony Kevin nélkül, a ’Reszkessetek betörők’ első részét is megnézhették a gyerekek.

Az alsó tagozatos tanulók mézeskalácsot is készítettek, melynek kellemes illata belengte az iskolát.
Jó volt látni az alkotás izgalmában kipirult arcokat, az elkészült ajándékokat a karácsonyra való készülődés jegyében.


Ide kattintva tekintheti meg a karácsonyi játszóházon készült képeket

Az Arany János Általános Iskola tagintézmény nevelőtestülete nevében,
Posztós Laura, Erneszt Antal Pál

Adventi hangverseny


Az Adventi hangverseny műsora

Harmadik Adventi gyertyagyújtás - 3. évfolyam műsora
Moldvai karácsonyi énekek – Népi műhely, kísér a CSIMI-Handa-Banda zenekar
Nagy Zsolt szaval
Gönczi Borbála gimnáziumi tanuló énekel – Zongorán kísér Cs.Nagy Zoltán
Szilágyi Péter orgonajátéka
Keller András gitárjátéka
Óvodások műsora
Adventi és karácsonyi dalok – Óvodás szülői kórus
Közös éneklés