Részvételünk Lázár Ervin Programban


Szent Péter esernyője

Iskolánk ötödik osztályosai január 7-én, kedden a „Lázár Ervin program” keretén belül Szolnokra utaztak, hogy megnézzék Mikszáth Kálmán regényének színpadi változatát. A program lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy a tanórákon kívül játszva, szórakozva is szerezhessenek ismereteket.
A gyerekek izgatottan várták az előadást. Ezen a napon az első órában mind a két osztályunk az osztályfőnökével volt, és kicsit készültek arra, amit majd látni fognak. Hallottak Mikszáth Kálmán életútjáról, és azt is megtudták, hogy kik a mű fontosabb szereplői.

Diákjaink nagyon élvezték a két felvonásos előadást, tele voltak élménnyel. Osztályfőnöki és magyar órákon meg is beszélték a látottakat.

Lakatos Veronika 5.b osztályosunk fogalmazását olvashatják lentebb, valamint Bélyi Veronkáról, a darab egyik szereplőjéről készült rajzát láthatják.

„Reggel már nagyon izgultunk, és jó előre megbeszéltük, hogy ki mellé fogunk ülni a buszban. Én jobb oldalt, a második sorban, Sipos Vivivel utaztam. 8:30-kor indultunk el. Az utazás hamar eltelt, mert sokat beszélgettünk és nevettünk. Mivel a színházat újítják így a kulturális központba mentünk. Rengeteg gyerek volt ott, találkoztunk a Kossuthosokkal is.
A színdarab nagyon tetszett, és nagyon szeretném majd elolvasni a könyvet is. Remélem, nagyon érdekes lesz és nem lesz nagyon más. A színdarabban nekem Veronka tetszett a legjobban, mert engem is Verának hívnak, de nem csak ezért, hanem mert ő nagyon szép és fontos szerepe volt a színdarabban. A kutyus is nagyon cuki volt, akit egy kisgyerek játszott.

A történet arról szólt, hogy egy esernyőt Veronka feje felé borítanak, hogy nehogy megázzon. Az emberek azt hitték, hogy maga Szent Péter tette oda az esernyőt. Kiderült, hogy az esernyőben benne volt az ügyvéd úr öröksége, aki emiatt el akarta venni Veronkát feleségül, de aztán Veronka megtudta, hogy csak az esernyő kedvéért venné őt el Gyuri. Veronka sírt, de kiderült, hogy mégiscsak igazán szereti őt. Az örökség oda lett ugyan, de Gyuri és Veronka egymásra találtak.”

Az iskola nem csupán tantárgyak halmaza, annál sokkal több. A programnak köszönhetően a tanórai kereteken túlmutató ismeretek átadását is szolgálja, és a gyermekek kultúrafogyasztóvá nevelését is segíti.

Posztós Laura
5.b osztályfőnöke