Országismereti vetélkedő

Az angolt és németet tanító tanárok közössége országismereti vetélkedőt hirdet az általános iskola felső tagozatán és a gimnázium 9. évfolyamán tanuló diákok részére.

A versenyre 3 fős csapatok nevezését várjuk. Fontos kikötés, hogy a csapat egyik tagjának kilencedikesnek kell lennie. (Kivéve 5-6. évfolyamon, ahol nincs megkötés a csapat összetételét tekintve.)

5-6. évfolyamon a csapatoknak egy plakátot kell készíteniük a kiadott témakörök alapján.

7-8-9. évfolyamon a verseny két fordulóból áll. Az első forduló április 21-én, kedden lesz 14 órai kezdettel. A csapatok egy feladatsort kapnak, amit a kiadott anyag alapján tudnak megoldani. A lenti hivatkozásra kattintva tölthetitek le a témaköröket és a hozzájuk tartozó ismertetőket. A dalok szövegét nem kell megtanulni, csak tanulmányozni.

Angol 5-6. osztály
Angol 7-8. osztály
Német 5-8. osztály

A második forduló szóbeli lesz, amire készíteniük kell egy prezentációt, ami minimum hat, maximum kilenc diából állhat. Az öt megadott témakörön belül bármit választhatnak. A diákat egymás között egyenlő arányban felosztva kell bemutatniuk. A szóbelin második feladatként egy képről kell beszélniük.

Mindenkinek jó felkészülést, eredményes versenyzést kívánunk!