Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

2017. február 18-án a Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi döntőjén vettünk részt Szolnokon.

A versenyen az általános iskolák 3-8. osztályainak és a középiskolák, magyarországi és határainkon túli magyar tanulói vehetnek részt. Ebben a tanévben, a hétköznapi mérgeink (mit eszünk, mit iszunk, digitális szennyezés); a veszélyben az élővilág és a Fertő-Hanság Nemzeti Park témáiban ismerhették meg jobban a környezetüket, azok értékeit a gyerekek. Megfigyelhették, kutakodhattak az őket körülvevő környezeti problémák és civilizáció ártalmai között.

A három levelező fordulót követően, a döntőn 12 három fős csapattal képviseltük iskolánkat.

Az 5-6. évfolyamon elért eredmények:

3. hely: Nagy Zita, Koncsek Áron, Lukács Domonkos
4. hely: Jakobicz Anna, Papp Eszter, Szántó Eszter Anna
5. hely: Horváth Nóra, Túri Médi, Kui Benedek

A csapatokat Csatáriné Kovács Mária tanárnő készítette fel.

A 7-8. évfolyamon is remek eredmények születtek.

2. hely: Balogh Dániel, Biró András Lajos, Nagy Károly Mihály
3. hely: Éliás Vivien, Kelemen Zsófi, Toldi Zsófia
4. hely: Kása Szabolcs, Simon Dávid, Varga Tamás, Losonczi Zsuzsa, Lukovszki Dorka, Túri Laura
6. hely: Kis Barbara, Kis Virág, Molnár Anna
7. hely: Juhász Attila, Körmös Zsuzsa, Váradi Nóra, Kovács Lili, Tóth Veronika

A középiskolások korosztályában (9-10. évfolyam) kiváló eredmény született, az első két helyezést ők szerezték meg.

1. hely: Balla Orsolya, Balogh Szabó Viktória, Herczeg Lilla
2. hely: Gönczi Borbála, Kis Boglárka, Vig Mónika

A 7-8-os és a középiskolás csapatok felkészítő tanára Miltényi Katalin volt.

Az országos döntőt Szolnokon rendezik meg, április 22-én. Az első 5 helyezett feladatlapjai továbbküldésre kerültek a Curie Alapítványhoz, onnan kapnak értesítést a csapatok a döntőbe jutásról.

Minden diáknak gratulálunk az elért szép eredményhez, és köszönjük a szülők és az iskola támogatását!

Miltényi Katalin, Csatáriné Kovács Mária

Elsős tanító nénik az Arany-iskolában

„Te tanítasz engem az élet ösvényére, nálad teljes az öröm” (Zsolt 16,11)

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Minden kezdet nehéz. Ez az örökérvényű gondolat az iskola megkezdésére is igaz. Minden év tavaszán sok szülő és gyermek áll komoly döntés előtt: „Milyen iskolát és tanítót válasszak? Mi lenne a legjobb, és ki lenne a legideálisabb a gyermekemnek?”

Életre szóló döntés ez, melyet csak az élet igazolhat. Hol fogja majd magát a legjobban érezni a gyermek? Hol tesz szert a legjobban hasznosítható tudásra? Hol fogja magát fontosnak és sikeresnek érezni? Hol találkozik olyan tanító nénivel, aki kedvességével, szeretetével, nyugalmával megkönnyíti az óvoda és iskola közötti átmenetet?

A Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola Tagintézménye ebben a döntésben szeretne segítséget nyújtani Önöknek. Egykori és jelenlegi „aranyos” diákjaink ajánlják tanítóinkat a kedves szülőknek és gyermekeiknek.

Így érzünk mi…

Jakobiczné Kovács Andrea tanító néniről

Első emlékem Andi néniről 18 évre nyúlik vissza: 1999 tavaszán ő volt az, aki a nagycsoportos óvodásokat átvitte a szomszédos iskolába. Nagy-nagy izgalommal vártuk ezeket a foglalkozásokat. Csak egy kerítés választotta el az óvodát az iskolától, de mégis egy új világba léptünk. Mindnyájunkhoz kedves és türelmes volt, hogy be tudjunk illeszkedni ebbe az új, megpróbáltatásokkal teli környezetbe. Segítőkész és lelkiismeretes tanítónk volt, neki köszönhetjük, hogy megtanultunk írni és olvasni, ismerjük a számokat, a matematikai műveleteket: az összeadást, a kivonást, a szorzótáblát, a bennfoglalást. A kötelező órák után többek között furulya és origami szakköröket tartott nekünk, melyekkel még színesebbé tette hétköznapjainkat. Fáradtságot nem kímélve számtalan matematika- és szavalóversenyre készített fel, aminek mindig meglett az eredménye. A kötelező iskolai tananyag mellett az életre is tanított minket. Elindított bennünket a nagybetűs élet útján az átadott tudásával és egy hatalmas „szeretetcsomaggal”.

Köszönöm, hogy a tanítványa lehettem 3 éven keresztül!

Nagy Ibolya
szociológus projektmenedzser


Máténé Varga Rózsa tanító néniről

Mikor első osztályos lettem, egyedül kerültem Rózsa néni osztályába az óvodámból. Kicsit meg voltam ijedve, hogy szinte senkit sem ismerek, de őszinte gyermekszeretete átsegített a bizonytalanságaimon. Szerencsére már az első napon kreatív ismerkedős feladatokat hozott, ami nagyon hamar segített az új barátok megtalálásában. Az összes órára vidáman, mosolygósan érkezett, és mindig új játékos feladatokkal színesítette ezeket. Bevezetett bennünket a betűk mesés világába, ami persze az olvasás iránti szeretetünket segítette elő. Mindenki nyugodtan fordulhatott hozzá segítségért, mert mindig szívesen segített. Türelme és nyugodtsága minket is lehengerelt. Minden évben lelkesen szervezett alsós tábort, ahová elsős korom óta jártam, és már hazaérkezésünk után vártam a következőt. A kirándulások a természetben, a közös játékok hatalmas élményekkel gazdagítottak bennünket.

Nagyon örülök, hogy ő volt az első osztályfőnököm.


Csatári Bernadett
a Móricz Zsigmond Református Kollégium
G11. A osztályos tanulója



Nagyné Molnár Ibolya tanító néniről

Ibolya néni 2. osztályos koromban volt délelőttös és napközis tanító nénim. Nagyon kedves és megértő volt minden gyermekkel. Segített, amikor nem értettem valamit a házi feladatomban. Tetszett benne, hogy nyugodtan beszélt, kellemes volt a hangja. Kedvelte az osztályomat. Érdekelte, amikor meséltünk neki a hétvégén történtekről, örömünkről, bánatunkról. Ha valami igazságtalanság történt az iskolában, átölelt és megvigasztalt. Mindig mindennek a jó oldalát nézte. Töretlen lelkesedése bennünket is lendületbe hozott a szomorkás napokon is. Délután a napköziben gyakran kézműveskedtünk, és örültünk a szép alkotásoknak. A rendetlen gyerekeket is elviselte, és jó magaviseletre tanította, nem kiabált és soha nem fenyegetett. Senki sem félt tőle. Lehet, hogy azért tudott jól bánni velünk, mert öt saját gyermeke nevelése mellett a gyermeknevelésben igen nagy gyakorlatot szerzett.

Hálás vagyok érte, hogy megismerhettem őt és megtanított arra, hogyan kell jónak lenni!

Merrikin Péter Ádám
a Móricz Zsigmond Református Kollégium
4. a osztályos tanulója


Az OvIskola (Logika-land, Mozogni jó!) foglalkozások 2017. március 9-től csütörtökönként 16 óra 30 perckor kezdődnek a Szabadság téri iskola épületében (Szabadság tér 2.).
Minden érdeklődőt szeretettel vár az „Arany iskola” nevelőtestülete!

Ki mit tud?

A Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola tagintézménye március 2-án, Arany János születésnapján Ki mit tud? rendezésével emlékezett meg a jeles napról a Vigadóban és a Művelődési Házban. Tanulóink változatos műsorszámokkal készültek a megmérettetésre.

Meghallgattunk számos Arany János által írt verset, például a tanulságos Fülemülét, a humoros A tudós macskáját, elgondolkodhattunk a Domonkos napra írt költeményben megfogalmazott üzeneten.

Színpadra állították tanulóink A bajuszt, és a Pázmán lovag című balladát, sok vidám percet szerezve ezzel a nézőközönségnek. Természetesen nem maradtak ki a műsorszámok közül a zenés és táncos produkciók sem, így az alsósok Nagykunsági lakodalmasa, és a Valahol Európában című musical részlete.

Köszönjük a diákoknak és a felkészítő tanároknak a szép délelőttöt, ahonnan mindenki élményekkel gazdagon térhetett haza!

Iskolánk
nevelőtestülete


Farsang 2017


IDE kattintva megtekinthetik a felső tagozatos farsangon készült fotókat!

Iskolai civil szervezeteink várják felajánlásaikat

Kattintson a képre a dokumentum nagyobb méretben való megjelenítéséhez.


Gyász

Iskolaközösségünk tagjai megdöbbenéssel és mérhetetlen fájdalommal értesültek a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborból hazatérő diákjait és pedagógusait ért kegyetlen tragédiáról. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan egy ilyen fiatal diákéleteket követelő szerencsétlenség, felfoghatatlan tanárkollégáink értelmetlen halála. Együttérző szívvel osztozunk a családok, a szülők, az osztálytársak és a pedagógus kollégák mély gyászában. Iskolánk diákjai, pedagógusai és dolgozói nevében Ady soraival kívánunk vigasztalódást a súlyos fájdalmat hordozóknak.

Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.


Advent & Karácsony 2016

„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Luk 2, 10-11.)

Isten Igéjének útmutató üzenetét követve, a hagyományainkat szem előtt tartva és azokat új elemekkel színesítve szerveztük meg iskolánkban az Adventi - Karácsonyi programsorozatunkat.

Betlehemi jászol a Kálvin-parkban
Szilágyiné Horváth Henriette tanárnő és Bereczki Andrea könyvtáros ötletei nyomán lelkes pedagógusok, diákjaikkal karöltve már november második felétől kézműves foglalkozásokat tartottak szerda délutánonként. Az itt elkészült ajándéktárgyak egy részét az „Adventi forgatag” elnevezésű programunk keretében vásárolhatták meg támogató jegyek felhasználásával az érdeklődők a Kálvin parkban késő délutánonként kihelyezett standunknál (december 12-20.). A forgatagot általános és középiskolás diákjaink műsoraival színesítettük. A karácsonyi vásár mellett, forró teával, forralt borral és mézeskaláccsal fogadtuk vendégeinket. Az esemény egyik fontos eleme a szintén a parkban felállított Betlehemes volt, amely tavaly előtt készült Pardiné Marjai Erzsébet tanárnő, Bereczki Andrea könyvtáros és Füsi Judit közösségi koordinátor irányításával. Alkotásuk az összefogás szép példája, hiszen számos segítő együttműködésével, illetve a református iskola és a baptista középiskola közös támogatásával jöhetett létre.

Az Arany Diáksport Egyesület K. Szabó Jánosné tanárnő, valamint Újfalvi Erik és Szabó József tanár urak közreműködésével külön programmal készültek az Adventi időszakra: Mikulásfutást rendeztek december 7-én a városháza előtti téren. Céljuk a rászoruló gyermekek támogatása volt.

Kibocsátó istentisztelet
A kis Mikulások nemcsak futhattak, hanem akár kupát is szerezhettek, alsós pedagógusaink ugyanis a Mikulás-kupa keretében sorversenyekkel mozgatták meg a diákságot.

Tanulóink számára a decemberi 21-e délelőttjén megtartott kézműves programok tették teljessé az Adventi készülődést, amelyet a kibocsátó istentisztelet és karácsonyi műsor nyitott meg. A műsort adó középiskolás diákok felkészítője az általános iskolánkban is tanító Drabik Noémi tanárnő volt.

A rendezvénysorozat kialakítása során az óvodásokról sem feledkeztünk meg. December 8-án a Mikulás-kupán mérhették össze erejüket az ovisok, december 13-án pedig egy színvonalas bábelőadást tekinthettek meg. Sőt, még a Mikulással is találkozhattak. Persze ezek mellett nyitott programjainkra is vártuk őket: így voltak, akik a Mikulásfutásra vagy az Adventi forgatagra látogattak ki.

Faliújság részlet
Készítette: Tóthné Posztós Laura
Iskolánk tanulói egyházközségünk adventi alkalmaiba is bekapcsolódtak: diákjaink a vasárnapi istentiszteleten énekes szolgálattal járultak hozzá az alkalom meghittségéhez. Emellett a városi programokon öregbítettük iskolánk hírnevét. A karácsonyi hangversenyen Szilágyiné Horváth Henriette vezetésével a népi műhely is fellépett. Juhász Erika tanítónő 3. a osztályos diákjai pedig a Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ lakóit és dolgozóit ajándékozták meg előadásukkal.

Egyházközségünk lelkésze és iskolánk vallástanára, Butyka Béla Csabáné egyik Adventről szóló írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy az adventi „négy hét akkor tölti be feladatát, ha lelkileg készülünk az ünnepre.” Iskolánk programjai a maradandó közösségi élmények mellett lehetőséget adtak e lelki felkészülésre. Épp ezért bízunk abban, hogy jövőre is hasonlóan értékes és gazdag rendezvénysorozattal színesíthetjük iskolánk és a városunk kulturális, vallási életét.

Általános Iskola nevelőtestülete



Az alábbi linkekre kattintva megtekinthetik a rendezvényeken készült fotókat, videókat:


Ezúton köszönjük a segítséget a TV Kisúj munkatársainak, akik igen gyakran szabadidejüket sem sajnálva tudósítottak programjainkról!