Advent & Karácsony 2016

„Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Luk 2, 10-11.)

Isten Igéjének útmutató üzenetét követve, a hagyományainkat szem előtt tartva és azokat új elemekkel színesítve szerveztük meg iskolánkban az Adventi - Karácsonyi programsorozatunkat.

Betlehemi jászol a Kálvin-parkban
Szilágyiné Horváth Henriette tanárnő és Bereczki Andrea könyvtáros ötletei nyomán lelkes pedagógusok, diákjaikkal karöltve már november második felétől kézműves foglalkozásokat tartottak szerda délutánonként. Az itt elkészült ajándéktárgyak egy részét az „Adventi forgatag” elnevezésű programunk keretében vásárolhatták meg támogató jegyek felhasználásával az érdeklődők a Kálvin parkban késő délutánonként kihelyezett standunknál (december 12-20.). A forgatagot általános és középiskolás diákjaink műsoraival színesítettük. A karácsonyi vásár mellett, forró teával, forralt borral és mézeskaláccsal fogadtuk vendégeinket. Az esemény egyik fontos eleme a szintén a parkban felállított Betlehemes volt, amely tavaly előtt készült Pardiné Marjai Erzsébet tanárnő, Bereczki Andrea könyvtáros és Füsi Judit közösségi koordinátor irányításával. Alkotásuk az összefogás szép példája, hiszen számos segítő együttműködésével, illetve a református iskola és a baptista középiskola közös támogatásával jöhetett létre.

Az Arany Diáksport Egyesület K. Szabó Jánosné tanárnő, valamint Újfalvi Erik és Szabó József tanár urak közreműködésével külön programmal készültek az Adventi időszakra: Mikulásfutást rendeztek december 7-én a városháza előtti téren. Céljuk a rászoruló gyermekek támogatása volt.

Kibocsátó istentisztelet
A kis Mikulások nemcsak futhattak, hanem akár kupát is szerezhettek, alsós pedagógusaink ugyanis a Mikulás-kupa keretében sorversenyekkel mozgatták meg a diákságot.

Tanulóink számára a decemberi 21-e délelőttjén megtartott kézműves programok tették teljessé az Adventi készülődést, amelyet a kibocsátó istentisztelet és karácsonyi műsor nyitott meg. A műsort adó középiskolás diákok felkészítője az általános iskolánkban is tanító Drabik Noémi tanárnő volt.

A rendezvénysorozat kialakítása során az óvodásokról sem feledkeztünk meg. December 8-án a Mikulás-kupán mérhették össze erejüket az ovisok, december 13-án pedig egy színvonalas bábelőadást tekinthettek meg. Sőt, még a Mikulással is találkozhattak. Persze ezek mellett nyitott programjainkra is vártuk őket: így voltak, akik a Mikulásfutásra vagy az Adventi forgatagra látogattak ki.

Faliújság részlet
Készítette: Tóthné Posztós Laura
Iskolánk tanulói egyházközségünk adventi alkalmaiba is bekapcsolódtak: diákjaink a vasárnapi istentiszteleten énekes szolgálattal járultak hozzá az alkalom meghittségéhez. Emellett a városi programokon öregbítettük iskolánk hírnevét. A karácsonyi hangversenyen Szilágyiné Horváth Henriette vezetésével a népi műhely is fellépett. Juhász Erika tanítónő 3. a osztályos diákjai pedig a Kisújszállási Térségi Szociális Otthon és Alapszolgáltatási Központ lakóit és dolgozóit ajándékozták meg előadásukkal.

Egyházközségünk lelkésze és iskolánk vallástanára, Butyka Béla Csabáné egyik Adventről szóló írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy az adventi „négy hét akkor tölti be feladatát, ha lelkileg készülünk az ünnepre.” Iskolánk programjai a maradandó közösségi élmények mellett lehetőséget adtak e lelki felkészülésre. Épp ezért bízunk abban, hogy jövőre is hasonlóan értékes és gazdag rendezvénysorozattal színesíthetjük iskolánk és a városunk kulturális, vallási életét.

Általános Iskola nevelőtestülete



Az alábbi linkekre kattintva megtekinthetik a rendezvényeken készült fotókat, videókat:


Ezúton köszönjük a segítséget a TV Kisúj munkatársainak, akik igen gyakran szabadidejüket sem sajnálva tudósítottak programjainkról!