Horgász kirándulás a FEHOVA kiállításra

A Munkás Horgász Egyesület szervezésében, a MOHOSZ támogatásával ifjú horgászok vehettek részt ingyenes tanulmányúton a Fegyver-Horgász-Vadász kiállításon Budapesten. Kisújszállásról 24 diák, köztük 20 fő Arany iskolás tanuló utazott 2026. február 5-én a HUNGEXPO-ra autóbusszal. Többen voltak olyanok, akik mostanában ismerkednek a horgászattal, sok ötödikest is vittünk. Néhányuk szülei is velünk utaztak. Az utazás is azt a célt szolgálta, hogy egyre többen kapjanak kedvet és szerezzenek kellő ismereteket a horgászathoz.

Érkezés után a résztvevők körbejárhatták a változatos standokat, élő bemutatókat, vásároltak is némi felszerelést a következő hónapok horgászatához. Hiszen a regisztráció feltétele volt, hogy erre az idényre érvényes horgászjeggyel rendelkezzenek a résztvevők. A szomszédos pavilonban a vadász kiállítást és vásárt, íjászversenyt, vagy kicsit távolabb a kutyabemutatót is megtekinthették az érdeklődők.

Délután több állomáson kellett érdekes, változatos, nem is könnyű feladatokat megoldani a tanulóknak mintegy két óra időtartamban. A versengés mellett kisebb ismeretterjesztő előadásokat is hallgattak a résztvevők az egyes állomásokon. A klasszikus halfelismerés, szabályismeret mellett gyakorlati vízparti tudásról is számot adtak. Mindenki kapott ajándékot is.

Jó hangulatban, a horgászvizeken és a kiállításon szerzett élményeket mesélve utaztunk hazafelé délután.

Nagy Lajos
kísérő tanár