Iskolánkban idén is csatlakoztunk a fenntarthatósági témahét programsorozathoz.
A témahét kiemelt témái ebben az évben az erdő mint ökoszisztéma, mozgás és egészség, illetve a fenntartható közlekedés voltak. A témahét néhány programját csak korábbi időpontban tudtuk lebonyolítani, így március 11-én érdeklődő gyerekek egy csoportjával a fővárosba látogattunk a Planet Budapest fenntarthatósági kiállításra. Március 25-én az 5. évfolyamos osztályok az Iskolában az erdő programon vettek részt.
Ehhez kapcsolódóan elkészítettük iskolánk Városi Kerekerdő társasjátékát, melyet az iskolai könyvtárban helyezünk el. Délutánonként a gyerekek itt játszhatnak vele, illetve osztályprogramokra el is lehet vinni. Elkészítésében minden osztály részt vett. Az iskolai faliújság témájának a biodiverzitást választottuk. A sokféleséget rengeteg hazai élőlény fotójával jelenítettük meg.
A témahét keretein belül iskolánkban már második alkalommal láttuk vendégül egy rendhagyó órára a Kádas György EGYMI egy tanulócsoportját. Az idei óra témája az erdő volt. A gyerekek lelkesen vettek részt az interaktív feladatokban, szívesen változtak tölgyfává, bükkfává, hogy létrehozzanak egy tölgyest illetve bükköst. Kiszáradt mohatelepet élesztettek fel, ismerkedtek néhány erdei állattal.
A témahetet egy látványos kísérleti bemutatóval, a Játékos tudomány fizika show-jával zártuk. A gyerekek a természet törvényszerűségeivel ismerkedhettek, olyan kísérletek segítségével, amelyekhez szükséges eszközöket otthon a háztartásban megtalálhatják, és melyek többségét ők maguk is könnyedén elvégezhetik. A kísérleti bemutatónak több tanuló nem csak nézője, hanem lelkes résztvevője volt.

.jpg)