2023. 04. 22-én Szolnokon iskolánkat két, a gimnáziumot pedig egy csapat képviselte a Curie Környezetvédelmi Verseny országos döntőjében. A döntőre a területi versenyen elért kitűnő eredményük alapján kerültek be a csapatok.
A verseny témája, a Föld élővilágának védelme, ökolábnyom-csökkentés lehetőségeinek vizsgálata volt. Emellett, a fordulók során, a 45 éves Bükki Nemzeti Parkra és az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Parkra jellemző természeti értékekkel ismerkedtek meg a tanulók. Az országos döntőre, ezen témákon kívül, egy kiselőadással is kellett készülni „Mit tesztek, mit tehettek lakóhelyetek környezetének védelmében?” címmel. A harmadik feladatuk egy dokumentáció (plakát) készítése, amelyen bemutatták milyen környezetszennyezést tapasztalnak környezetükben, lakóhelyükön.
Köszönet a szülőknek, akik támogatták a tanulókat a felkészülésben, és elviselték, ha egy kicsit be voltak zsongva vagy éppen el voltak fáradva a tanulók.
Köszönet a tanulóknak, a kitartó munkáért, az egymás iránti türelemért!
Az országos döntőn a következő eredmények születtek:
10-11. évfolyam Horváth Nóra, Jakobicz Anna, Orosz Anna 4. helyezés
5-6. évfolyam Fekete Adrienn, Kis Lara, Török János 10. helyezés
Hodut Alex, Nagy Lajos, Pabar Tamás 11.helyezés
Köszönjük mindenkinek a segítségét!