Zenei Világnap az Arany iskolában

1975 óta ünnepeljük világszerte október 1-jén a zene világnapját, Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész és karnagy kezdeményezésére. Iskolánkban is évtizedek óta hagyomány ennek a napnak a méltó megünneplése.
A Nemzedékről nemzedékre címet adtuk a 2022. szeptember 29-én megrendezett programnak, hiszen a fellépők között karonülő gyermek, óvodás, kisiskolás, felsős, gimnazista tanuló és felnőtt is volt; a református kollégium apraja, nagyja.

A zene életünk nagyon fontos része. Az édesanya már egy-két hónapos gyermekének dúdol, ringatja, ha meg akarja nyugtatni. Fellépőink között volt Tatárné Nagy Ágnes, aki a gyermekeivel énekelt.

A Kisharang óvodások, a harmadik évfolyamos tanulóink és a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola két tánccsoportja előadásának jóvoltából a néptánccal ismerkedtünk. A táncokat Herczegh Kata, Tatár Péter és Bolgovics Gergő tanította be.

Hangszeres kíséret mellett Szalainé Varga Dóra kolléganő és fia, Balázs moldvai népdalt énekelt. Az Arany iskola Népi műhelye Szilágyiné Horváth Henriette tanárnő vezetésével délvidéki dalokat, a Népi műhely néhány tagja pedig kunsági népdalokat adott elő.

Az előadások végén a műsor összes szereplője a színpadra lépett, és a közönséggel együtt énekelte el a Kisújszállás körül van ibolyával című népdalt.

Iskolánk Népi műhelyét már öt éve támogatja a Csoóri Sándor Alap. Ennek a pályázatnak köszönhetően szerény ajándékkal kedveskedtünk a fellépőknek.



Több éves hagyománynak megfelelően a Zenei Világnap alkalmával kerültek kiosztásra a szociális ösztöndíjak, amelyet az Arany Diák Alapítvány Kuratóriuma ítélt oda az arra érdemes tanulóinknak.
Minden felkészítőnek, fellépőnek és szervezőnek köszönjük a színvonalas programot.

Az eseményen készült képeket ide kattintva tekinthetik meg.

 
az Arany János Általános Iskola Tagintézmény vezetése